:

Szerző: Bodnár Ádám

2007. november 19. 10:02

Nőtt a BEA nyeresége, de az új licenceladások csökkentek

Bár növekedett a BEA Systems nyeresége, a szoftvereladások visszaeséséről volt kénytelen számot adni a cég.

[HWSW] Bár növekedett a BEA Systems nyeresége, a szoftvereladások visszaeséséről volt kénytelen számot adni a cég.

Az október 31-én véget ért negyedévben a BEA bevétele 11 százalékkal 384,4 millió dollárra emelkedett, ami felülmúlta a Reuters Estimates által megkérdezett elemzők 375 milliós előrejelzését. A vállalat nyeresége eközben 59,5 millió dollárról 78,9 millióra nőtt, az üzemi eredménhányad pedig 4 százalékponttal 25 százalékra ugrott. Az új szoftverlicencek értékesítéséből származó bevétel ugyanakkor 1 százalékkal visszaesett, a bevétel növekedése a szoftverkövetésből származó forgalom 18 százalékos emelkedésének köszönhető.

A jelenleg is tartó negyedik negyedévre 420 és 434 millió dollár közötti bevételt vár a BEA, ez magasabb az elemzők 417 milliós prognózisánál. Alfred Chuang elnök-vezérigazgató szerint a január 31-én véget érő pénzügyi évben a BEA Systems nyeresége részvényenként 70 cent lesz. Az elnök-vezérigazgató szerint az eredmények azt bizonyítják, a BEA jogosan utasította vissza az Oracle 17 dolláros részvényenkénti felvásárlási ajánlatát, mivel ennél sokkal többet ér.

Az Oracle azonban nem hajlandó kifizetni a BEA által reálisnak tartott 21 centet részvényenként, így a BEA minden bizonnyal önálló marad egy ideig -- a legnagyobb részvényes, Carl Icahn őszinte bánatára. Icahn volt az, aki a leginkább támogatta a BEA eladását. Larry Ellison, az Oracle elnök-vezérigazgatója eközben arról beszélt, ha valaha még tesznek felvásárlási ajánlatot a BEA-ra, az biztosan alacsonyabb lesz részvényenként 17 dollárnál.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.