Szerző: Bizó Dániel

2007. október 24. 14:54

Harmadik generációs mobilszabvánnyá vált a WiMAX

Múlt héten mobil 3G-szabvánnyá minősítette a Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség (ITU) a WiMAX mobil változatát, a 802.16e szabványt. Támogatói szerint, melyek között olyan mikroelektronikai cégek találhatók mint az Intel vagy a Samsung, a WiMAX ezzel hatalmasat lépett előre abban, hogy a többi 3G-technológia, elsősorban az UMTS/HSPA alternatívájaként jelenjen meg.

[HWSW] Múlt héten mobil 3G-szabvánnyá minősítette a Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség (ITU) a WiMAX mobil változatát, a 802.16e szabványt. Támogatói szerint, melyek között olyan mikroelektronikai cégek találhatók mint az Intel vagy a Samsung, a WiMAX ezzel hatalmasat lépett előre abban, hogy a többi 3G-technológia, elsősorban az UMTS/HSPA alternatívájaként jelenjen meg.

Mérföldkő

Mint arról múlt héten beszámoltunk, a WiMAX támogatói régóta lobbiznak az ITU-nál, hogy a szervezet rádiózásért felelős csoportja (ITU-R) vegye fel az IMT-2000, vagyis a 3G szabványok közé a technológiát. Ez ugyanis kulcsfontosságú abban, hogy az egyes nemzeti hatóságok és kormányzatok érdemben foglalkozzanak a WiMAX-szel, és elfogadják, ha egy szolgáltató WiMAX-szal indulna egy koncesszióért, vagy engedélyeztetésért. Az ITU-R múlt csütörtökön, Genfben jóváhagyta a WiMAX mobil változatát, mint 3G-szabványt, így ez az akadály elhárult a technológia elől.

"Ez egy hatalmas siker a WiMAX Forum számára" -- nyilatkozta a szervezet elnöke, Ron Resnick. A WiMAX Forum a technológiában érdekelt vállalatokat tömöríti, és különböző gyártók eszközeinek az együttműködését vizsgálja és hitelesíti, amiről tanúsítványt is kiállít -- vagyis segíti a szabvány működését a gyakorlatban. "Ez egy igen különleges és egyedi mérföldkő a WiMAX technológia számára" -- nyilatkozta az elnök, majd hozzátette: "Ez az első alkalom, hogy egy új rádiós interfész került hozzáadására az IMT-2000 szabványkészletéhez, mióta az eredeti technológiákat közel egy évtizeddel ezelőtt kiválasztották. A WiMAX technológiának jelenleg megvan a potenciálja, hogy 2,7 milliárd embert érjen el. És a mai bejelentés kiterjeszti ezt az elérést egy jelentősen nagyobb globális népességre."

Egyes elemzői vélemények szerint az ITU lépését követően immár az UMTS által uralt Európában is megjelenhet a WiMAX, és a szélesebb körű adoptáció a berendezések árát is gyors ütemben szoríthatja majd le a méretgazdaságosság hatására. Európában többek között Angliában Finnországban, Észtországban, Németországban és Franciaországban üzemelnek kereskedelmi WiMAX hálózatok, melyet telepített eszközökkel lehet igénybe venni, vagyis nem mobilak, és különböző frekvenciatartományokat használnak. Készülékgyártók, köztük a Nokia és a Motorola is jövő év elejére tervezi a többnormás hibrid készülékek bemutatását, ahogyan a WiMAX egyik legfőbb támogatójaként a Samsung részéről is várhatóak ilyen modellek.

A WiMAX-nak a HSPA-val (HSDPA, HSUPA), és más szélessávú mobiltechnológiákkal kell megküzdenie. A brit Juniper Research becslése szerint a öt év múlva a HSPA-hálózatok a mobil szélessávra előfizetők 70 százalékát szolgálják majd ki, ami százmilliós nagyságrendű felhasználót jelent, míg a WiMAX-nak 9 százalékkal kell beérnie. Ezt főként az is magyarázza, hogy a GSM-operátorok jellemzően az UMTS-t, és az arra épülő HSPA-t választják 3G-s megoldásukként, és hatalmas összegeket fordítottak és fordítanak ma is ezek kapacitásfejlesztésébe.

Magyarország még nem kész

Magyarország jelenleg nem áll készen a WiMAX frekvenciák alkalmazására, ugyanis a kezdetben leginkább elterjedt 3,4-3,6 gigahertzes tartomány még 2001-ben kiosztásra került öt hazai vállalat számára (Magyar Telekom, Invitel, GTS, Antenna Hungária, Pantel) melyek szintén vezeték nélküli adatátvitelre alkalmazzák. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) feladata, hogy a WiMAX számára ebben a tartományban szorítson megfelelő helyet, valamint technológia- és szolgáltatás-semleges szabályozást dolgozzon ki -- vagyis nem korlátozódik majd a WiMAX-szabványt implementáló berendezésekre. A frekvenciatartomány használata minden bizonnyal engedélyköteles lesz.

Az NHH korábbi elképzelései között szerepel, hogy a 3,5 gigahertzes sáv mellett további tartományokat is kijelöljön a vezeték nélküli technológiák, egyúttal a WiMAX számára. Ezek a 3,7 gigahertzes, 5,8 gigahertzes valamint a 2,3 gigahertzes tartományokba esnek, azonban ehhez többek között a NATO-val való párbeszéd is szükséges azok katonai érintettsége révén. A WiMAX-szal kapcsolatos fejleményekkel kapcsolatban felvettük a kapcsolatot az NHH szóvivőjével, aki elmondta, hogy az NHH nyitott a WiMAX előtt, konkrét fejleményekről azonban nem tudott beszámolni. A GTS-Datanet már 2005 elején ígérte, hogy hamarosan megkezdi WiMAX-alapú szolgáltatását, melyről azóta sem hallani, de a Pantel például már 2004-ben a WiMAX közelgő bevezetéséről beszélt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról