:

Szerző: Bodnár Ádám

2007. augusztus 30. 12:23

Etikus hackelési tanfolyam a NetAcademiánál

Magyarországon egyedülálló az a biztonsági szakemberek számára induló tanfolyam , mellyel a NetAcademia Oktatóközpont nemrégiben bővítette képzési palettáját. Az Ethical hacking nevű kurzus keretében a számítógépes bűnözők eszköztárát és gondolkodásmódját ismerhetik meg a résztvevők.

[HWSW] Magyarországon egyedülálló az a biztonsági szakemberek számára induló tanfolyam, mellyel a NetAcademia Oktatóközpont nemrégiben bővítette képzési palettáját. Az Ethical hacking nevű kurzus keretében a számítógépes bűnözők eszköztárát és gondolkodásmódját ismerhetik meg a résztvevők.

"A most induló tanfolyamunkat azoknak ajánljuk, akik már kellő jártasságot szereztek az informatikai rendszerek üzemeltetésében, ugyanakkor fel akarnak készülni minden eshetőségre" -- mondta Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője. "Az első kurzus alig 2 hete fejeződött be. A hallgatók vállalatok által delegált informatikai szakemberek, rendszergazdák voltak, akik a személyes beszélgetések alapján és az értékelőlapok tanulsága szerint is egyértelműen hasznosítani tudják az itt tanultakat munkájuk során."

Az ötnapos tanfolyam keretében a hallgatók megismerhetik, hogy milyen módszerekkel tudnak védekezni napjaink jellemző támadásai, például a portszkennelés, a trójai programok vagy a felhasználói azonosítók lopása ellen. Külön blokk szól a social engineering típusú, vagyis kifejezetten az emberi hiszékenységre épülő, azt kihasználó támadásokról és a védekezés módjairól. A kurzus záróakkordjaként a saját informatikai rendszer ellen irányuló teszttámadás ("penetration testing") felépítésének és végrehajtásának lépéseit ismerhetik meg a hallgatók.

A képzéshez az EC-Council (az E-kereskedelmi Konzulensek Nemzetközi Tanácsa) nemzetközileg elfogadott minősítése is kapcsolódik, melyet a NetAcademia VUE Vizsgaközpontjában szerezhetnek meg az informatikai biztonsági szakemberek.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.