Szerző: Bodnár Ádám

2007. augusztus 17. 11:47

Négy évre visszamenőleg módosítja eredményeit a Dell

Négy évre visszamenőleg módosítja pénzügyi eredményeit a Dell. A világ egykori legnagyobb PC-gyártójánál a belső vizsgálat feltárta, hogy egyes dolgozók úgy módosították a cég könyvelését, hogy az megfeleljen a negyedéves célkitűzéseknek.

[HWSW] Négy évre visszamenőleg módosítja pénzügyi eredményeit a Dell. A világ egykori legnagyobb PC-gyártójánál a belső vizsgálat feltárta, hogy "egyes dolgozók" úgy módosították a cég könyvelését, hogy az megfeleljen a negyedéves célkitűzéseknek.

A vállalat pénzügyi igazgatója, Don Carty szerint felelősségre fogják vonni azokat a dolgozókat, akik résztvettek a könyvelés módosításában, azt azonban nem árulta el hogy hányan érintettek az ügyben és milyen szintű alkalmazottakról van szó, csupán annyit közölt, hogy magasabb szintű vezetőknek is tudomása volt a manipulációkról és hogy többekre elbocsátás vár. "Megtettük a szerintünk megfelelő lépéseket az érintettekkel kapcsolatban" -- mondta Carty.

Carty elmondása alapján egyes Dell-alkalmazottak úgy módosították a könyvelést hogy az valótlan információkat tükrözzön, erre rendszerint a pénzügyi negyedévek vége felé került sor. "Bizonyítékunk van rá hogy egyes módosításokat a pénzügyi célok elérése motivált" -- mondta Carty. "Ezek gyakran kisebb tételek voltak de néha nagyobb összegekről is szó volt." A pénzügyi igazgató elmondása szerint a Dellnél a könyvelés kozmetikázását az tette lehetővé, hogy a mai napig számos folyamatot nem elektronikusan, hanem kézzel, papíron végeznek.

A Dell tavaly augusztusban kezdett vizsgálatot, miután kiderült hogy az Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelet (SEC) is érdeklődni kezdett a cég könyvelése iránt. A vizsgálat ideje alatt a vállalat negyedéves eredményeinek bejelentésekor nem tartottak elemzői konferenciahívást és a Dell vezetői semmilyen nyilvános fórumon nem jelentek meg. A belső vizsgálatban 125 jogász és 250 könyvelő vett részt, akik összesen több mint 5 millió oldalnyi dokumentumot ellenőriztek és több száz alkalmazottal beszéltek. A SEC vizsgálata ettől függetlenül tovább zajlik a cégnél.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.