:

Szerző: Bányai György

2007. június 27. 12:46

Száznegyvennégy centis LCD-monitorral rukkolt elő a Samsung

A Samsung Electronics tizenhat új LCD-t mutatott be Tajvanban. Az új panelek legkisebbje 19, míg a leghatalmasabbja 57 hüvelykes (144 cm) méretben került az érdeklődők elé.

[HWSW] A Samsung Electronics tizenhat új LCD-t mutatott be Tajvanban. Az új panelek legkisebbje 19, míg a leghatalmasabbja 57 hüvelykes (144 cm) méretben került az érdeklődők elé.

A Samsung tervei szerint az újdonságok ez év második felében kerülnek majd a lokális kereskedelmi forgalomba. Ezek közül a tajvani piacon eddig még nem látott méretű 57 hüvelykes az egészségügyben jelentkező igényeket is kielégítheti, bár a gyártó kínálatában már ma is fellelhetőek 32, 40 és 52 hüvelykes példányok. Ezeknek a nagyobb modelleknek az értékesítési mutatója ugyan elhanyagolható, de piacra kerülésük mégis segítheti növelni a profitot a Samsung Taiwan közleménye szerint.

A főbb tervek között szerepel, hogy idén 150 ezer monitor szállítását tervezik a helyi piacokra, szemben a tavalyi 130 ezerrel, ami 15,4 százalékos, már számottevőnek értékelhető növekedést jelent. További örvendetes hír, hogy a Samsung tovább csökkenti júliusban a panelek árát, ami jótékony hatással van az LCD-k átlagos eladási árára és természetesen a vásárlókedvre is. Mindemellett a gyártó a hírek szerint a 4:3 oldalarányú modellek folyamatos kivonása mellett inkább a 22 hüvelykes, vagy annál nagyobb szélesvásznú modellekre koncentrál.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.