Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A rá nehezedő nyomás miatt lemondott a Yahoo elnök-vezérigazgatója

Bodnár Ádám, 2007. június 19. 13:49
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Lemondott a Yahoo elnök-vezérigazgatói tisztségéről Terry Semel, utóda a vállalat társalapítója, Jerry Yang lesz, elnökké pedig Susan Decker pénzügyi vezetőt nevezték ki. Semel a továbbiakban az igazgatótanács elnökeként, valamint a menedzsment és az igazgatótanács tanácsadójaként vesz részt a vállalat vezetésében.

[HWSW] Lemondott a Yahoo elnök-vezérigazgatói tisztségéről Terry Semel, utóda a vállalat társalapítója, Jerry Yang lesz, elnökké pedig Susan Decker pénzügyi vezetőt nevezték ki. Semel a továbbiakban az igazgatótanács elnökeként, valamint a menedzsment és az igazgatótanács tanácsadójaként vesz részt a vállalat vezetésében.

Semel hat évig állt a Yahoo élén, vezetése alatt a cég kilábalt a dot-kom válságot követő problémás időszakból, bevételét kilencszeresére növelte, a mérleget pedig negatívból pozitívba fordította. Semel irányítása alatt a Yahoo dolgozóinak létszáma 12 ezerre nőtt, a felhasználók száma pedig meghaladta a félmilliárdot. Ugyanakkor az elmúlt években a Google letaszította a hirdetési piac trónjáról a Yahoo-t, amely ma már csak 27 százalékos részesedéssel rendelkezik, miközben a Google befolyása 50 százalékra nőtt.

A vezetőváltás alig egy héttel azután történt, hogy a Yahoo részvényeseinek közgyűlésén a tulajdonosok túl magas fizetése miatt kritizálták Semelt, miközben a vállalat az utóbbi időben rendre a várakozások alatt teljesít. "Az elmúlt év nagyon nehéz volt a Yahoo számára és egyikünk sem elégedett a cég pénzügyi teljesítményével" -- mondta Semel. "Az igazgatótanáccsal történő egyeztetések során világossá tettem hogy hamarosan fel szeretném adni vezetői pozíciómat. Ezért úgy határoztunk, most jött el az idő egy új vezetőség létrehozásának." Semel szerint Yang és Decker "legyőztethetlen párost" alkotnak.

Piaci elemzők szerint jót fog tenni a cégnek a vezetőváltás, ugyanis az utóbbi időben egyre inkább beárnyékolták a Yahoo tevékenységét azok a spekulációk, amelyek Semel jövőjével voltak kapcsolatosak. Ugyanakkor -- teszik hozzá szakértők -- a vállalatnak valóban vannak problémái, amelyeket nem lehet szőnyeg alá söpörni, mindazonáltal az új vezetés dolgát valószínűleg már nem nehezíti az a nyomás, ami Semelre nehezedett. A vezető távozásának hírére a cég papírjai 3 százalékot erősödtek.