:

Szerző: Bodnár Ádám

2007. március 12. 15:57

Felvásárlás révén növekedne tovább az Acer

Felvásárlás révén növekedne tovább az Acer, amely mára a világ negyedik legnagyobb PC-gyártójává nőtte ki magát. J.T. Wang elnök-vezérigazgató egy interjúban elmondta, vállalata 2007-ben legalább egy jelentős akvizíciót kíván végrehajtani, persze a lehetséges célpontokat nem jelölte meg. Az Acer vezére csupán annyit árult el, hogy már folynak a tárgyalások egy olyan vállalattal, amely a PC-iparban érdekelt.

[HWSW] Felvásárlás révén növekedne tovább az Acer, amely mára a világ negyedik legnagyobb PC-gyártójává nőtte ki magát. J.T. Wang elnök-vezérigazgató egy interjúban elmondta, vállalata 2007-ben legalább egy jelentős akvizíciót kíván végrehajtani, persze a lehetséges célpontokat nem jelölte meg. Az Acer vezére csupán annyit árult el, hogy már folynak a tárgyalások egy olyan vállalattal, amely a PC-iparban érdekelt.

De ki lesz a célpont?

Az Acer 2000-ben esett át egy jelentős átszervezésen, amikor leválasztották a gyártást -- ebből lett a BenQ. Így -- hasonlóan a többi nagy PC-gyártóhoz -- a számítógépek fejlesztése, tervezése és értékesítése házon belül történik, azonban a gyártást már szerződéses partner végzi. Wang szerint a cégnél fél éve merült fel először egy akvizíció lehetősége, azonban csakis olyan vállalat felvásárlásában gondolkodnak, amely kiegészíti az Acer tevékenységét és pénzügyileg is kifizetődő.

A HWSW szerint az egyik lehetséges felvásárlási célpont a Gateway lehet, amely olcsó gépeivel alapozta meg jó hírnevét az amerikai piacon. A Gateway négy éven keresztül veszteséges volt, majd 2005 második negyedévében végre profitot tudott elérni, azóta a nyereségküszöb közelében táncol. Az amerikai piacon a Gateway még mindig a harmadik legnagyobb PC-gyártó a HP és a Dell mögött, ismertsége pedig jól jöhet az Acer számára, amely számára az egyik legnagyobb kihívást éppen az amerikai piac "feltörése" jelenti.

Önerőből is sokra viszi

Az Acer eladásai azonban szerves növekedés révén is rendkívüli ütemben bővülnek, a tajvani cég PC-forgalma már jó ideje 40 százalék körüli emelkedést mutat évről évre. 2007-re is 30-40 százalék körüli fellendülést vár volumen tekintetében Wang, miközben a teljes piac 10 százalék körül bővülhet. Így az Acer átugorhatja a stagnáló Lenovót és megszerezheti a bronzérmet a gyártók rangsorában és megkezdheti a felzárkózást a HP és a Dell mögé.

Az IDC piackutató cég adatai szerint az Acer a negyedik negyedévben a PC-piac 7,1 százalékát birtokolta, miközben a Lenovo 7,1 százalékon állt. Egy évvel korábban a tajvani vállalat még csak 5,6 százalékos részesedéssel rendelkezett, a kínai cég ugyanúgy 7 százalék körülivel. Wang szerint az első negyedévben valószínű még a Lenovo lesz előnyben, de az egész 2007-es évet figyelembe véve valószínű már ők adnak el több gépet.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.