Szerző: Bizó Dániel

2007. március 6. 15:52

Forgalmi figyelmeztetést tett közzé az AMD - Hector Ruiz zavarban

Az AMD tegnap figyelmeztette befektetőit, valószínűleg nem fogja elérni a korábban kitűzött forgalmi előrejelzését, mely 1,6-1,7 milliárd dolláros árbevételt jelzett előre a jelenleg folyó, március végével záródó negyedévben. Hector Ruiz elnök-vezérigazgató egy elemzői konferencián beszélt az AMD helyzetéről, prezentációja és válaszai azonban több résztvevő szerint szokatlanul homályosak és kitérőek voltak, ami önmagában figyelmeztető.

[HWSW] Az AMD tegnap figyelmeztette befektetőit, valószínűleg nem fogja elérni a korábban kitűzött forgalmi előrejelzését, mely 1,6-1,7 milliárd dolláros árbevételt jelzett előre a jelenleg folyó, március végével záródó negyedévben. Hector Ruiz elnök-vezérigazgató egy elemzői konferencián beszélt az AMD helyzetéről, prezentációja és válaszai azonban több résztvevő szerint szokatlanul homályosak és kitérőek voltak, ami önmagában figyelmeztető.

A Thomson Financial által megkérdezett elemzők korábban 1,66 milliárd dolláros forgalmat, és részvényenként 25 centes veszteséget vártak, ami nagyjából 125 millió dolláros negatívumot jelentett volna. A figyelmeztetés fényében ez várhatóan lényegesen nagyobbra rúg majd, mivel ésszerű feltételezni, hogy az AMD a lehető legagresszívebben árazza termékeit, hogy a félévre időzített Barcelona-magos chipjeinek érkezéséig megtartsa, sőt javítsa piaci pozícióit. A hírek hatására a tőzsde higgadtan reagált, a nyitást követően kevesebb mint 5 százalékot zuhant (újabb éves mélypontot érve el), majd némileg magához tért, és mindössze 1,55 százalékkal zárt alacsonyabban, mint a pénteki záráskor.

A figyelmeztetéssel kapcsolatban Hector Ruiz, az AMD elnök-vezérigazgatója a Morgan Stanley San Francisco-ban tartott elemzői konferenciáján beszélt. Ruiz magyarázata szerint a problémákat a disztribúciós csatornákban bekövetkezett gyors változás okozza. A vállalat tavaly nagy hangsúlyt fektetett a nagy számítógépgyártókkal (OEM) való kapcsolatok kiépítésére, és ezen partnereik kiszolgálása prioritást élvezett. A kapacitáskorlátozott processzorszállítások így az OEM-ek felé súlyozódtak át, néhol ellátási problémákat is okozva a viszonteladói és kiskereskedelmi csatornákban.

A vezér szerint a gondokat az okozza, hogy az OEM-ek az elmúlt hónapokban, beleértve a tavalyi év végét, nem realizálták a korábban kifejezett keresletüket az AMD processzorai iránt, és a vállalatnak nem sikerült elég gyorsan átterelnie a szállításokat a viszonteladói/kiskereskedelmi csatornákba ahhoz, hogy ez ne érintse hátrányosan teljesítményét. Ruiz azonban mélyen hallgatott az Intel felől érkező nyomásról, tartózkodott riválisa nevének vagy az árcsökkentések kedvezőtlen hatásának említésétől, és nem igazán tette világossá a következő időszakban várható fejleményeket. Egyes vélemények szerint Ruiz szokatlanul tartózkodó és körülményes volt.

Elemzői kérdésre annyit elárult, hogy a drezdai Fab36 már teljesen 65 nanométeres gyártástechnológiával termel, és idén nyárra minden processzoruk 300 milliméteres szilíciumszeleten, 65 nanométeres csíkszélességgel fog készülni, köztük a szingapúri Chartered szerződéses partnernél is. Eközben megindul a drezdai Fab30 -- mely 200 milliméteres szeleteken, 90 nanométeres eljárással végez gyártást -- 300 milliméteresre konvertálása, és várhatóan 2008 elején kezdi meg újra a kereskedelmi termelést. A nagyobb szeletek lényegesen olcsóbb termelést és nagyobb kapacitást tesznek lehetővé, igaz, az átálláshoz gyakorlatilag minden eszközt le kell cserélni, amit meg kell tudni finanszírozni: a konverzió 2 milliárd dollárjába kerül az AMD-nek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról