Szerző: Bodnár Ádám

2007. március 2. 08:41

Megint veszteséges a Novell

Veszteségbe fordult a Novell mérlege a vállalat tegnapi tájékoztatása szerint. A cég közzétette első negyedéves előzetes eredményeit, amelyek nem tekinthetők véglegesnek addig, amíg a társaságnál le nem zárul a részvényopciók elkönyvelésével kapcsolatos vizsgálat, amelyet tavaly nyáron önként indított a Novell.

[HWSW] Veszteségbe fordult a Novell mérlege a vállalat tegnapi tájékoztatása szerint. A cég közzétette első negyedéves előzetes eredményeit, amelyek nem tekinthetők véglegesnek addig, amíg a társaságnál le nem zárul a részvényopciók elkönyvelésével kapcsolatos vizsgálat, amelyet tavaly nyáron önként indított a Novell.

A január 31-én véget ért első negyedévben a Novell 230 millió dolláros bevétel mellett 19,9 millió dollár, azaz részvényenként 6 cent nettó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Egy évvel korábban a vállalat még 242 milliós forgalomról és 4 milliós eredményről számolt be. A bevétel csökkenésének legfőbb oka a licenceladások csökkenése -- a NetWare és Open Enterprise Server termékek forgalma 18 százalékkal csökkent, az azonosságkezelési megoldásoké pedig 7 százalékkal. A linuxos termékek eladásai 46 százalékkal nőttek de még így is csak 15 millió dollárt tettek ki.

Ron Hovsepian elnök-vezérigazgató elégedetten nyilatkozott a cége teljesítményével kapcsolatban, ugyanakkor elismerte hogy van még mit tenni az azonosságkezelési, biztonsági és rendszermenedzsment üzletágaknál. "Magabiztosan kijelenthetem hogy jó úton járunk afelé hogy a Novellt fenntartható nyereséges pályára állítsuk" -- mondta Hovsepian. Jelen pénzügyi évre 945 és 975 millió dollár közötti bevételt és 0-10 millió dolláros üzemi eredményt várnak a cégnél ami nem tartalmazza a részvényalapú kompenzációk 35-45 millió dolláros költségét -- magyarán a cég éves szinten veszteséges lesz, miközben bevétele hellyel-közzel stagnálni fog. A tavalyi évet 967 milliós bevétellel és 21 milliós profittal zárta a Novell.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról