:

Szerző: Ady Krisztián

2007. január 25. 11:23

Egyelőre csak a nagyobb merevlemezű PlayStation 3 érkezik Európába

Hivatalosan is bejelentette a Sony Computer Entertainment Europe (SCEE) a PlayStation 3 európai debütálásának dátumát, a készülék árát, illetve a rajtkor elérhető játékok címeit. A következő generációs konzol a korábban beharangozott időpontban, március 23-án kerül az európai üzletekbe.

[HWSW] Hivatalosan is bejelentette a Sony Computer Entertainment Europe (SCEE) a PlayStation 3 európai debütálásának dátumát, a készülék árát, illetve a rajtkor elérhető játékok címeit. A következő generációs konzol a korábban beharangozott időpontban, március 23-án kerül az európai üzletekbe.

Bár a PlayStation 3-ból egy olcsóbb, 20 gigabájtos merevlemezzel, illetve egy drágább, kártyaolvasóval és 60 gigabájtos merevlemezzel felszerelt változat is létezik, kontinensünkön kezdetben csak a drágább változat lesz elérhető 599 eurós (~154 ezer forintos), illetve Nagy Britanniában 425 angol fontos (~163 ezer forintos) áron. A hivatalos listaárak szerint tehát az európai játékosok 177 dolláros felárat fizetnek az amerikai árhoz képest, s ennél is többet a japán átlagárhoz viszonyítva.

A nyitómennyiséget 1 millió darabban határozta meg a Sony, elméletileg ennyi konzol várja majd a játékosok hadát a boltok 23-ai nyitásakor. A debütáláskor mintegy 30 játék lesz elérhető az új konzolra, melyek közül számos a PlayStation online rendszeréből, interneten keresztül vásárolható meg, illetve tölthető le. Az európai debütálással együtt egy újabb rendszerfrissítés is elérhető lesz majd a PS3-hoz, mely a közlemény szerint tovább növeli a konzol "szórakoztatói potenciálját".

PlayStation 3

A bejelentés egyértelműen pozitív hír, hiszen iparági források is úgy válták, hogy a korábban komoly gyártási nehézségekkel küzdő Sony esetleg a hordozható konzolhoz, a PlayStation Portable-hez hasonlóan eltolja az európai debütálás márciusi időpontját nyárra, vagy az ősz elejére. A Sony azonban december közepén egyértelműen jelezte, hogy megoldotta a gyártással kapcsolatos gondokat és tartotta magát a korábbi szállítási célkitűzéseihez.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.