Szerző: Bizó Dániel

2007. január 11. 18:19

IDC: közel 1200 milliárd dollárt tett ki tavaly a globális IT-piac

[IDC] Nagyjából 1160 milliárd dollárt költöttek világszerte informatikára 2006-ban, áll az IDC egyik jelentésében. A piackutató vállalat ezenkívül közzétette középtávú előrejelzését, mely szerint 2010-ig ez a mutató eléri az 1480 ezer milliárd dollárt, ami átlagosan évi 6,3 százalékos bővülést jelent.

[IDC] Nagyjából 1160 milliárd dollárt költöttek világszerte informatikára 2006-ban, áll az IDC egyik jelentésében. A piackutató vállalat ezenkívül közzétette középtávú előrejelzését, mely szerint 2010-ig ez a mutató eléri az 1480 ezer milliárd dollárt, ami átlagosan évi 6,3 százalékos bővülést jelent.

Az IDC becslése szerint a szoftverekre fordított kiadások összege az évtized végére 327 milliárd dollárra bővül, 45 százalékkal múlva felül a 2005-ös mutató, ami évente átlagosan 7,7 százalékos növekedést takar -- a lineáris trend szerint tavaly körülbelül 243 milliárd, idén pedig 262 milliárd dollár lenne a kiadások nagysága. A szoftverek legnagyobb piacát a termelőipar, a szolgáltatási szektor és a kormányzat jelenti, míg a legnagyobb növekedési ütemmel az egészségügy, a kommunikációs vállalatok és a közszféra jelentik.

A hardverekkel kapcsolatos kiadások az IDC szerint az elkövetkező négy évben erősödnek, és az évtized végére elérik az 562 milliárd dollárt. A cég szerint a tömegszerverek, adattárolók és hálózati berendezések forgalma minden régióban emelkedik majd, köszönhetően elsősorban az otthoni törpecégeknek és a fogyasztóknak, továbbá a kommunikációs és kormányzati szektoroknak.

Ami a szolgáltatásokat illeti, ezeknek az összesített piaca a becslések szerint eléri az 587 milliárd dollárt, meghaladva a hardverre fordított kiadásokat is. A legnagyobb lehetőségekkel a ismét kormányzatok, továbbá a bankszektor valamint a termelőipar rendelkezik az IT-vállalatok számára. Az IDC elemzői szerint az IT-szállítóknak szorosan kell követniük az egyes iparágakban és régiókban zajló trendeket, és az így felismert igényekre alapozva szegmentálni és kiszolgálni ügyfeleiket. A megfelelő termékek több vásárlásra késztetik a vevőket, ami az IT-vállalatok számára nagyobb forgalmat és nyereséget jelent, vélik a cég kutatói.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról