:

Szerző: Bodnár Ádám

2006. december 13. 10:50

A Novell és a Microsoft szerint a Novell és a Microsoft egyezsége hasznos az ügyfelek számára

A Novell és a Microsoft megbízásából felmérést készült a két vállalat által november elején kötött együttműködési megállapodás fogadtatásával kapcsolatban. Az eredmények nem meglepők: a megkérdezett informatikai vezetők pozitív változást várnak.

[HWSW] A Novell és a Microsoft megbízásából felmérést készült a két vállalat által november elején kötött együttműködési megállapodás fogadtatásával kapcsolatban. Az eredmények nem meglepők: a megkérdezett informatikai vezetők pozitív változást várnak.

A Penn, Schoen & Berland Associates független elemzőcég legalább 500 PC-vel rendelkező vállalatok informatikai vezetői körében végzett felmérést a Microsoft-Novell egyezség fogadtatásáról, amely meglehetősen nagy vihart kavart, elsősorban a nyílt forrású közösségben. Az IT-vezetők azonban összességében pozitívan fogadták a hírt, bár némileg meglepő hogy a válaszadók harmada egyáltalán semmit sem hallott róla, de még a SUSE-felhasználók körében is csak 81 százalék tudott a dologról.

Mindazonáltal a túlnyomó többség támogatását fejezte ki, a legtöbben egyetértettek az olyan állításokkal, mint "a vállalatoknak együtt kell működniük az interoperábilitás értekében", vagy hogy "szükségem van olyan eszközökre, amelyek Linux és Windows környezetek menedzselésére alkalmasak". A válaszadók 87 százaléka vélte úgy, hogy az ügyfelek hasznára válik ha a Microsoft és a Linux-szállítók szorosabban működnének együtt, összességében pedig 67 százalék gondolta úgy, hogy a jövőben valószínűbben használ SUSE Linuxot.

Amint arról lapunk is beszámolt, a Microsoft és a Novell november 2-án jelentették be, hogy együttműködési megállapodást kötöttek, amely a Windows és SUSE Linux jobb együttműködését célozzák, többek között a virtualizáció, a menedzsment, valamint a dokumentumformátumok területén. Az egyezség alapján a Microsoft ajánlani fogja ügyfeleinek a Novell SUSE Linuxot, amennyiben azok a nyílt forrású operációs rendszert szeretnék bevetni valamilyen feladatra.

Érdekes, hogy a Red Hat Linux felhasználói általánosságban véve szketpikusabbak voltak a Novell és a Microsoft megállapodásának hasznáról mint azok, akik Windowst vagy SUSE Linuxot használnak. A 201 IT-vezetőből álló célcsoportban egyébként 31 százalék volt a Red Hat-ügyfelek aránya, SUSE Linuxot a megkérdezettek 26 százaléka használt a vállalatánál.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.