Szerző: Bodnár Ádám

2006. december 1. 12:55

Jövő év közepén érkezik a SUSE Linux Enteprise Server 10-en alapuló Open Enterprise Server 2

A Novell bejelentette az Open Enterprise Server új változatát, a szoftver a cég ígérete szerint 2007 derekán kerül forgalomba. A mai bejelentésében a Novell hangsúlyozta, hogy az Open Enterprise Server továbbra is széleskörű támogatottságnak örvend az iparágon belül, illetve azok az ügyfelek, akik 2007. március 31-ig megrendelik vagy már használják az Open Enterprise Servert, kedvezményes oktatási és támogatási szolgáltatásokra jogosultak.

[HWSW] A Novell bejelentette az Open Enterprise Server új változatát, a szoftver a cég ígérete szerint 2007 derekán kerül forgalomba. A mai bejelentésében a Novell hangsúlyozta, hogy az Open Enterprise Server továbbra is széleskörű támogatottságnak örvend az iparágon belül, illetve azok az ügyfelek, akik 2007. március 31-ig megrendelik vagy már használják az Open Enterprise Servert, kedvezményes oktatási és támogatási szolgáltatásokra jogosultak.

Az Open Enterprise Server (OES) gyakorlatilag a Novell NetWare szolgáltatásait biztosítja linuxos alapokon, lehetővé téve a NetWare-felhasználók számára a Linuxra történő zökkenőmentes átállást. Az OES2 a vállalat ígérete szerint az összes NetWare munkacsoport-szolgáltatást már teljes egészében linuxos platformon biztosítja, az OES2 alapjául természetesen a SUSE Linux Enterprise Server 10 szolgál majd. Az Open Enterprise Server jelenlegi változata a SUSE Linux 9-re épül, de része a Novell NetWare kernel is. A cég nem kevesebbet állít, mint hogy az Open Enterprise Server 2-n a munkacsoport-szolgáltatások legalább olyan jól vagy jobban futnak mint Windowson vagy Linuxon.

A Novell Open Enterprise Server 2 "fejlett munkacsoport- és hálózati szolgáltatásokat valósít meg Linuxon, lehetővé téve az ügyfelek számára a Linuxban rejtőző előnyök kihasználását anélkül, hogy fel kellene adniuk a már bizonyított Novell munkacsoport-szolgáltatásokat" -- mondta a bejelentés kapcsán Kent Erickson, a Novell munkacsoport-megoldásokért felelős vezetője. A vállalat közleménye szerint a Microsofttal nemrégiben aláírt megállapodás értelmében az Open Enterprise Server 2 zökkenőmentesen együttműködik majd a windowsos környezetekkel.

Az OES2 a SUSE Linux Enterprise virtualizációs képességei segítségével kiterjesztett hardvertámogatást biztosít a hagyományos NetWare alkalmazások számára. Az Open Enterprise Serverben a nemrég bejelentett ZENworks Virtual Machine Management eszköz gondoskodik majd a virtualizált környezetek kezeléséről. A Novell egyúttal azt is közölte, hogy a CA, a CommVault, a McAfee, a Symantec, a Syncsort és a Trend Micro adatmentési és biztonsági szoftverei támogatni fogják az Open Enterprise Server 2-t.

A Novell az Open Enterprise Server képében a Novell NetWare megmaradt felhasználói számára igyekszik valamiféle alternatívát nyújtani a Windows Serverrel vagy a Linuxszal szemben. Bár az OES forgalma folyamatosan emelkedik, a NetWare-t elhagyó ügyfeleknek jó része láthatóan más irányba fordul: erre utal, hogy a július 31-én lezárt harmadik pénzügyi negyedévben a cég NetWare- és OES-eladásai 19 százalékkal csökkentek a megelőző év azonos időszakához képest.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról