2013-ban humanoid robot hozhatja a vacsorát
[The Korea Times/HWSW] Több száz koreai tudós dolgozik olyan robotok kifejlesztésén, melyek házi cselédként szolgálhatnak majd a nem is olyan távoli jövőben -- írja a Korea Times. Az állami támogatásból és magántőkéből egyaránt finanszírozott Koreai Tudományos és Technológiai Intézetben (KIST) dolgozó csapat a 2013-as évet célozza meg a tervezet befejezésével.
Ápol és gondoz
Az egyik kutató, Kim Mun-szang elmondta, hogy a mesterséges intelligenciával felruházott robotok idős emberek segítségére lesznek. "2013-ban egy idős polgár beszédértő robotot fog utasítani, hogy hozzon ételt vacsorára egy közeli étteremből, és az betű szerint fogja tulajdonosa szavait követni" -- mondta Kim. "Ezután az okos robot előveszi a tányérokat és az asztalra teszi a hozott étellel. Az asztal leszedése és a tányérok elmosogatása szintén a mechanikus szolgáló feladata lesz" -- tette hozzá a tudós.
Kim szerint a humanoid robot kerekeken fog közlekedni, és hűséges személyi titkára és barátja lesz idős tulajdonosának. "A csúcstechnológiájú robotok számos gondoskodó feladatot lesznek képesek ellátni, mint például beszéddé formálni előre megírt emkékeztetőket: a napi programot, vagy a gyógyszer beszedésének idejét. A humanoidok egy másik kritikus szerepe, hogy kiutat biztosítsanak a magányosságból, mely tipikus az időseknél. Hálózaton keresztül [az internetre] csatlakoztatják azokat az idős polgárokat, akik nem tudjnak webezni" -- nyilatkozta Kim a Korea Times részére.
A legelső prototípust a több mint 300 főből álló csapat jövő év végére tervezi elkészíteni, mely főként egészségügyi alkalmzásokra kerül felkészítésre, és H-Robot 1.0 (healthcare) névre hallgat majd. "A kerekes robotok képesek lesznek mérni a szívritmust és a vérnyomást, és elküldeni az adatokat az orvosnak. Ezen túlmenően segítséget hívnak vészhelyzetben, ha tulajdonosuk a földre zuhan és nem kel fel" -- árulta el Kim. A következő évben, vagyis 2008-9 körüln elkészül majd a H-Robot 2.0-s verziója, mely jobban felismeri majd a beszédet, és alkalmazhatósági teszteknek vetik majd alá. A H-Robot fejlesztései 2003-ban kezdődtek, egy 10 éves állami projekt keretében.
Új társadalom
A robotikai fejlesztésekben másik élen járó ország,ban, Japánban kísértetiesen egyező ütemtervet vázol fel a Network Robot Forum (NRF), mely a hálózati robotok népszerűsítésére, a fejlesztések koordinálására jött létre. Tokuda Hidejuki, a Keio Egyetem professzora és az NRF szerint 2013-ban a robotok az utcán is használhatóak lesznek a bárhonnan elérhető online kapcsolat révén. Képesek lesznek egymással interakcióba lépni, érzékelni és felismerni az emberek viselkedésmináit.
A várakozások szerint a hálózati robotok hozzá fognak járulni új életstílusok kialakulásához, megoldást adnak különböző szociális problémákra, mint amilyen az öregedő népesség gondozása, és egy új, 21. századbeli ICT-társadalom felépítéséhez -- véli a szervezet. A robotok óriási piacokat teremthetenek, igaz, a különböz előrejelzések hatalmas eltéréseket mutatnak, a nagyságrend azonban a konzervatívabb forgatókönyvek esetén is több tízmilliárd dollárt jelez 2013-ra.