Szerző: Bodnár Ádám

2006. október 19. 09:37

Soha annyi Apple Mac nem fogyott mint a legutóbbi negyedévben

Kitűnő negyedéves eredményekről számolt be az Apple, eloszlatva azokat az elemzői kétségeket, amelyek szerint az iPodok forgalma viszonylag gyenge lesz. A vállalat történetének legtöbb PC-jét adta el. Az Apple vezetői ugyanakkor közölték, a most nyilvánosságra hozott eredmények csak előzetesnek tekinthetők, ugyanis a résvényopciókkal kapcsolatos vizsgálatok miatt lehet hogy módosítani kell azokat.

[HWSW] Kitűnő negyedéves eredményekről számolt be az Apple, eloszlatva azokat az elemzői kétségeket, amelyek szerint az iPodok forgalma viszonylag gyenge lesz. A vállalat történetének legtöbb PC-jét adta el. Az Apple vezetői ugyanakkor közölték, a most nyilvánosságra hozott eredmények csak előzetesnek tekinthetők, ugyanis a résvényopciókkal kapcsolatos vizsgálatok miatt lehet hogy módosítani kell azokat.

A negyedik pénzügyi negyedévben az Apple 4,84 milliárd dollár bevétel mellett 546 millió dollár, részvényenként 62 cent nettó profitot könyvelhetett el, egy évvel korábban 3,68 milliárd dolláros forgalomról és 430 milliós eredményről számolt be a cég, utóbbi részvényenként 50 centnek felelt meg. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők átlagosan 4,7 milliárd dolláros forgalmat és részvényenként 51 centes nyereséget vártak, amelyet az Apple bőséggel túlteljesített.

Az Apple a negyedév során 8,729 millió iPodot értékesített 1,56 milliárd dollár értékben, míg a tavalyi év azonos időszakában 6,5 millió zenelejátszót adott el, amelyek 1,21 milliárd dollárt hoztak a konyhára. A Macintoshok is igen jól fogytak, összesen 1,61 milliót adott el belőlük az Apple, amelyekből 2,21 milliárd dollár bevételhez jutott. A cég soha egyetlen negyedévben nem adott még el ennyi számítógépet. A noteszgépek forgalma 56 százalékkal, az asztali gépeké 4 százalékkal emelkedett.

A jelenlegi, a karácsonyi bevásárlási szezont is magában foglaló negyedévre az Apple 6 és 6,2 milliárd dollár közötti bevételre és részvényenként 70-73 centes nyereségre számít. Elemzők azonban némileg aggódnak a vállalat hosszú távú növekedési kilátásai miatt, a legtöbben úgy vélik, az Apple-nek szüksége van egy teljesen új termékkategóriára, amiben ismét akkorát durranthat, mint az MP3-játszók piacán az iPoddal. Egyesek úgy vélik, ez a mobiltelefon-piac lesz.

Steve Jobs, a cég elnök-vezérigazgatója egyelőre csak annyit árult el a vállalat terveiről, hogy a most kezdődött pénzügyi év lesz az Apple történetében az egyik legizgalmasabb, ami az új termékeket illeti.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról