Szerző: Ady Krisztián

2006. október 17. 16:50

Versenyképes áron indul a T-Online internetes tévészolgáltatása

A T-Online Magyarország bejelentette, hogy november 6-tól indítja el kereskedelmi IP-televíziós szolgáltatását, melyet egy ideje néhány szerencsés ügyfele is tesztelhetett. A T-Home TV néven induló internetes televíziós szolgáltatás a hagyományos tévézéshez képest merőben más élményt ígér -- mindezt a már meglévő tévékészüléken, számítógép közbeiktatása nélkül, távirányító segítségével és igen kedvező áron.

[HWSW] A T-Online Magyarország bejelentette, hogy november 6-tól indítja el kereskedelmi IP-televíziós szolgáltatását, melyet egy ideje néhány szerencsés ügyfele is tesztelhetett. A T-Home TV néven induló internetes televíziós szolgáltatás a "hagyományos" tévézéshez képest merőben más élményt ígér -- mindezt a már meglévő tévékészüléken, számítógép közbeiktatása nélkül, távirányító segítségével és igen kedvező áron.

Kedvező árak

A T-Home TV szolgáltatás a Magyar Telekom szolgáltatási területén belül, kezdetben hat városban (Budapest, Nyíregyháza, Debrecen, Székesfehérvár, Pécs és Zalaegerszeg) lesz elérhető a műszakilag alkalmas végpontokon, tehát nem minden T-Online ADSL-előfizető juthat kezdetben hozzá. A szolgáltatás lefedettsége a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2007-ben várhatóan további területekkel bővül. A T-Home TV csomag a T-Online meghatározott lakossági ADSL szolgáltatásai mellé rendelhető meg, amennyiben rendelkezésre áll megfelelő sávszélességű ADSL vonal - ez egy előminősítési folyamat során derül ki.

A szolgáltatás igen kedvező, versenyképesnek tűnő árakkal indul: egy éves hűségidőszak vállalása esetén az Alap csomagért (24 csatorna) 3490 forintot, a Családi csomagért (46 csatorna) pedig 4990 forintot kell fizetni, amely ár a hűségszerződés teljes időtartama alatt érvényes marad. A televíziós csomagok hoz az HBO Pak és az HBO MaxPak akciós áron (1999, illetve 2999 Ft) rendelhetők meg a T-Home szolgáltatás indulásakor.

A T-Online 50 százalék díjkedvezményben is részesíti a megrendelőket az egyszeri belépési díjból, amely így 7450 forint, azonban a szolgáltató webboltjában történő megrendelésnél ezt a díjat teljes egészében elengedi a T-Online. További kedvezmény, hogy az első három hónapban havonta két darab filmet ingyenesen kölcsönözhetnek az előfizetők a digitális videotékából.

Más lesz

A szolgáltatás számos újdonságnak számító tartalmi szolgáltatást is biztosít, többek között a digitális, online elérhető videotékát, a műsorfelvevő funkciót, az elektronikus műsorújságot, a megállítható adást (timeshift), a valódi, használható gyerekzárat, a késleltetési, visszanézési és kép a képben funkciókat, a számla és csomaginformáció megjelenítését, valamint egyéb interaktív lehetőségeket érdemes kiemelni. Mindezeket a szolgáltatásokat a televízió képernyőjén megjelenő, könnyen kezelhető, magyar nyelvű menürendszeren keresztül, az IPTV set-top-box segítségével, távirányító vezérlésével érhetjük el.

A T-Home TV televíziós kínálatában megtalálhatóak a legnézettebb tévécsatornák, mint például az RTL Klub, a TV2, a Viasat3 és a kábeles, illetve műholdas tévészolgáltatásokból jól ismert népszerű csatornák többsége is (például AXN, Discovery Channel, National Geographic Channel, Sport1, Sport2), az egyes csatornákhoz választható nyelv és teletext is társul. A T-Home szolgáltatás részeként a tervek szerint egy, felnőtt csatornákat tartalmazó tematikus tévécsomag is választható lesz, és a későbbiekben további csomagok és műsorok elindítása is várható.

A T-Home TV digitális videotékájában a népszerű európai és amerikai filmek mellett az utóbbi évek legnépszerűbb magyar filmsikerei (például Kontroll, Magyar Vándor, Valami Amerika) és díjnyertes alkotásai, valamint dokumentumfilmek, klasszikus magyar rajzfilmek (például Mézga család, Kérem a következőt, Macskafogó, Gusztáv) is megtalálhatók a kínálatban. Mindezen kívül kedvelt külföldi és magyar előadók koncertfilmjeiből, illetve a legnépszerűbb természet- és dokumentumfilmek közül is válogathatunk. A régebbi filmeket 498 forintért, az újabbakat 598 forintért, a rövidfilmeket pedig 198 forintért nézhetünk meg akár többször is, egy napon keresztül. Igazi újdonság az HBO havi előfizetésen alapuló filmcsomagja, az HBO Digital, amely elsőként a T-Home TV szolgáltatás keretén belül vehető igénybe. Az HBO Digital az HBO-ról ismert legsikeresebb hollywoodi mozifilmeket és sorozatokat tartalmazza.

Microsoft platform

A szolgáltatás a Microsoft TV platformra épül, amelyet az internetszolgáltató saját arculatához alakítva, választható magyar, vagy angol nyelvű felülettel bocsát a felhasználók rendelkezésére. Az induláskor előfizethető csomagok egy-egy digitális elosztót (home gateway) és IPTV vevőegységet (set-top-box) tartalmaznak, amely a szolgáltató tulajdonát képezi. A szolgáltatás mellé, havidíj fejében plusz IPTV vevőegység rendelhető, amennyiben megfelelő sávszélesség áll rendelkezésre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról