:

Szerző: Bizó Dániel

2006. október 17. 17:04

Utolsóból lesz első a PS3, állítja az Enterbrain

[Reuters/HWSW] A japán játékmagazin-kiadó Enterbrain szerint a még meg sem jelent PlayStation 3 (PS3) lesz a befutó a következő generációs konzolok között, annak ellenére, hogy a kezdeti nehézségek következtében eleinte sereghajtó lesz. A különféle vállalatoktól származó előrejelzések váltakozó képet mutatnak, de abban nagyjából konszenzus uralkodik, hogy a PS3 révén a Sony képes lesz megőrizni vezető pozícióját, ugyanakkor sokkal kiegyenlítettebb erőviszonyokat láthatunk majd.

[Reuters/HWSW] A japán játékmagazin-kiadó Enterbrain szerint a még meg sem jelent PlayStation 3 (PS3) lesz a befutó a következő generációs konzolok között, annak ellenére, hogy a kezdeti nehézségek következtében eleinte sereghajtó lesz. A különféle vállalatoktól származó előrejelzések váltakozó képet mutatnak, de abban nagyjából konszenzus uralkodik, hogy a PS3 révén a Sony képes lesz megőrizni vezető pozícióját, ugyanakkor sokkal kiegyenlítettebb erőviszonyokat láthatunk majd.

A Sony PS3 és a Nintendo Wii egy évvel a Microsoft Xbox 360 debütálását követően rajtolnak majd el november és december során, gyakorlatilag egyszerre. Gyártási problémákra hivatkozva a Sony azonban rendkívül kevés gépet lesz képes az indulásra leszállítani, mindössze 500 ezer darabot, év végéig további 1,5 millió ígéretével. Az Európai rajt emiatt jövő év márciusára tolódott ki. A hivatalos magyarázat szerint a DVD leváltására pályázó Blu-ray meghajtóba szükséges kéklézer-dióda tömegtermelése körül adódtak gondok.

A Nintendo ezzel szemben a Wii jóval egyszerűbb felépítésével várhatóan nem ütközik ilyen problémákba, a Nintendo így 4 millió darabot tervez leszállítani még idén, amihez 2007 márciusáig újabb 2 millió csatlakozik. A Microsoft jelenleg több mint 6 millió Xbox 360 felett járhat, és a vállalat hivatalos várakozásai szerint idén év végére elérik a 10 milliós lélektani küszöböt. Innentől kezdve egyszerűen látható, hogy az elkövetkező hónapok során a PS3 képtelen lesz eladásokban felülmúlni riválisait.

Az Enterbrain úgy kalkulálja, hogy így jövő év márciusáig (a japán cégek pénzügyi éve ér véget akkor) 4,13 millió darab PS3 találhat gazdára, míg a Nintendo 5,47 millió Wii-t lesz képes értékesíteni. Ekkorra a Microsoft már jóval 10 millió fölé várja az 360-as bázisát, egyre kiforrottabb játékokkal látva el a piacot, szemben az első generációs PS3 és Wii címekkel, és a kiadók számára is egyre vonzóbbá válik a platform -- egymást erősítő folyamatok.

Mindezek ellenére az Enterbrain úgy véli, a PS3 "izomból" lenyomja majd a konkurenciát. "[...] az ellenállhatatlanul élethű grafikája hosszú életpályát biztosít majd. Még akkor is versenyképes fog maradni, mikor kitör a játékkonzol háború az újabb generációs gépek között, 2010-ben. Az eladások mindannyiszor növekednek majd, hogy a Sony árat csökkent" -- nyilatkozta Hamamura Hirokazu elnök. A magas árcédula ellenére a játékfelhozatal a PS3 javára fogja eldönteni a csatát, vélik az Enterbrainnél, így 2009-re átveheti a vezető szerepet, összesen 34 millió leszállított géppel, megelőzve a 28 milliós Xbox 360 tábort, és a 25 millió Wii-t.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.