Szerző: Ady Krisztián

2006. szeptember 7. 10:52

Bárki letöltheti a Windows Vista első kiadásra jelölt változatát

A Windows Vista első kiadásra jelölt változatában a jelek szerint nem sok kritikus hibát találhattak azok a tesztelők, akik elsőként fértek hozzá az új verzióhoz, ugyanis a Microsoft tegnap, alig pár nappal a megjelenését követően szélesebb körben is elérhetővé tette következő operációs rendszere DVD-képeit.

HIRDETÉS

[HWSW] A Windows Vista első kiadásra jelölt változatában a jelek szerint nem sok kritikus hibát találhattak azok a tesztelők, akik elsőként fértek hozzá az új verzióhoz, ugyanis a Microsoft tegnap, alig pár nappal a megjelenését követően szélesebb körben is elérhetővé tette következő operációs rendszere DVD-képeit.

Már kétmillióan telepíthetik

A Windows Vista RC1-et elsősorban azoknak érdemes letölteni, akik a második bétához is hozzájutottak, hiszen ezt a verziót is ugyanazzal a termékkulccsal lehet feltelepíteni, illetve a Beta 2-őt frissíteni. A Beta 2 változatot több mint két millióan töltötték le a Microsoft weboldaláról. A Customer Review programot továbbra sem nyitották meg, így -- egyelőre -- újabb felhasználók nem juthatnak legálisan Windows Vista termékkulcshoz.

A próbaverzió 2007. június 1-ig használható, a Microsoft pedig külön felhívja arra a figyelmet, hogy a Beta 2 frissítése előtt mindenképpen telepítsék fel a felhasználók a Microsoft Update webhelyen közzétett frissítéseket, köztük az Office 2007 Beta 2 frissítését is, a helyes működés csak így garantált. A Vista RC1 nem lesz frissíthető a Windows Vista végleges változatával.

A Vista RC1 az 5600-as build számot viseli, vagyis némileg újabb annál, amit a két hete "Pre-RC1" néven szűk körben elérhetővé tett a Microsoft. Jim Allchin, a Windows Vista "atyja" a tesztelőknek írt nyílt levélben jelentette be az RC1 érkezését, kitérve arra, hogy a közösség nélkül a fejlesztés közel sem lenne ilyen sebességű, bár elismerte, még mindig vannak javításra váró hibák. Allchin szerint a Vista RC1-ben némi ráncfelvarráson esett át a grafikus kezelőfelület, megjelentek új eszközmeghajtók és jelentősen nőtt az operációs rendszer sebessége is.

Windows Vista RC1

Nem lesz vészesen drága

A legolcsóbb Vista-változat a Home Basic lesz, amely 199 dollárért lesz kapható, a Home Premium ára 239, a Businessé 299 dollár, az összes változat összes funkcióját tartalmazó Ultimate pedig 399 dollárért lesz megvásárolható a boltokban. Az operációs rendszer magyar változatának árait a márciusra tervezett megjelenés előtt állapítják meg a hazai képviseletnél.

A Microsoft továbbra sem hozta nyilvánosságra a Vista pontos megjelenési dátumát, amely minden valószínűleg január végén esedékes, már amennyiben a cég tudja tartani a kitűzött ütemtervet. Az üzleti felhasználók a Software Assurance program keretén belül már az idén novemberben megkapják a szoftvert.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. december 5. 05:57

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.