Szerző: Bodnár Ádám

2006. augusztus 28. 12:39

A tesztelők szerint látványosan gyorsult a Windows Vista

A Microsoft pénteken új előzetes változatot adott ki a Windows Vistából, az egyelőre csak zárt körben, a Technical Adoption Program, a TechBeta-közösség, valamint az MSDN-előfizetők számára elérhető 5536 verziószámú (Pre-RC1) build a héten várhatóan eljuthat a Customer Preview Program (CPP) egyes résztvevőihez is, akiket a vállalat már e-mailben értesített is erről. Akik most nem kaptak levelet a redmondiaktól, már csak a szeptember elején esedékes RC1-et várhatják, amelyet mindenki kipróbálhat, aki részt vett a CPP-ben, vagyis akinek megvan a Beta 2.

[HWSW] A Microsoft pénteken új előzetes változatot adott ki a Windows Vistából, az egyelőre csak zárt körben, a Technical Adoption Program, a TechBeta-közösség, valamint az MSDN-előfizetők számára elérhető 5536 verziószámú (Pre-RC1) build a héten várhatóan eljuthat a Customer Preview Program (CPP) egyes résztvevőihez is, akiket a vállalat már e-mailben értesített is erről. Akik most nem kaptak levelet a redmondiaktól, már csak a szeptember elején esedékes RC1-et várhatják, amelyet mindenki kipróbálhat, aki részt vett a CPP-ben, vagyis akinek megvan a Beta 2.

A most kiadott verzió a korábbiakhoz képest nem tartalmaz új fejlesztéseket, szolgáltatásokat, a Microsoft szerint azonban a beérkezett visszajelzések alapján szép számmal javítottak hibákat és gyorsítottak is a szoftveren. A tesztelők beszámolója szerint ez látványosan sikerült, az új verzió már fél óra alatt feltelepül egy olyan gépen, amelyre az előző változatok installálása majdnem egy órát vett igénybe. A hírek szerint az új kezelőfelület megjelenését is tovább csiszolták, amely immáron mentes a grafikai hibáktól.

A Microsoft már többször elhalasztotta a Vista megjelenését, a legutóbbi idén márciusban, amikor az általános megjelenést jelentő 2006 végi dátumot 2007 januárjára módosították. Nem sokkal később a Gartner elemzőcég azon véleményének adott hangot, hogy a Microsoft még ezt a módosított határidőt sem tudja majd betartani és a Vista legkorábban 2007 márciusában kerülhet a boltok polcaira. A Microsoft -- akkor még -- határozottan cáfolta ezeket a feltételezéseket, ma már azonban a cég vezetői is ódzkodnak a konkrét dátumok emlegetésétől.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról