Szerző: Bodnár Ádám

2006. július 28. 13:13

Steve Ballmer már nem is ígér semmit a Vista megjelenésével kapcsolatban

Egy pénzügyi elemzők részére rendezett tájékoztatón Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója ígéretet tett arra, hogy a jövőben a Windows-változatok sűrűbben jelennek meg, még egyszer nem fog előfordulni, hogy két generáció között öt év lesz a szakadék. A Vista megjelenésével kapcsolatban azonban továbbra sem tudott pontos dátummal szolgálni, mint ahogy azt sem tudta megjósolni, mikor érkezhet a Vista utóda, a Vienna.

[HWSW] Egy pénzügyi elemzők részére rendezett tájékoztatón Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója ígéretet tett arra, hogy a jövőben a Windows-változatok sűrűbben jelennek meg, még egyszer nem fog előfordulni, hogy két generáció között öt év lesz a szakadék. A Vista megjelenésével kapcsolatban azonban továbbra sem tudott pontos dátummal szolgálni, mint ahogy azt sem tudta megjósolni, mikor érkezhet a Vista utóda, a Vienna.

Amit arról beszámoltunk, a Microsoft már többször elhalasztotta a Vista megjelenését, a legutóbbi idén márciusban, amikor a 2006 végi dátumot 2007 januárjára módosították. Nem sokkal később a Gartner elemzőcég azon véleményének adott hangot, hogy a Microsoft még ezt a módosított határidőt sem tudja majd betartani és a Vista legkorábban 2007 márciusában kerülhet a boltok polcaira. A Microsoft -- akkor még -- határozottan cáfolta ezeket a feltételezéseket, ma már azonban a cég vezetői is ódzkodnak a konkrét dátumok emlegetésétől.

Ballmer a Viennában esetlegesen megjelenő új szolgáltatásokkal kapcsolatban sem árult el részleket az elemzői konferencián egybegyűlteknek. A világ legnagyobb szoftvercégének elnök-vezérigazgatója ugyanakkor kitért arra, hogy a jövőben is lesznek hosszabb, több évig is eltartó fejlesztési projektek a Microsoftnál, viszont a Vistával kapcsolatos hibákból tanulva a cég inkább nem ígér majd semmit az ügyfeleknek és nem fogja a csúszó projektek késése miatt elhalasztani a nagyobb megjelenéseket.

Ez azonban felveti azt a kérdést, hogy mi kerülhet bele az új generációs szoftverekbe, hiszen már a Vista kapcsán is sokan azt vették a Microsoft szemére, hogy az operációs rendszer a Windows XP-vel összehasonlítva semmi olyan újdonságot nem tartalmaz, ami miatt feltétlen át kellene rá térni. Ami igaz az igaz, a redmondi cég által ígért új funkciók egy része időközben vagy elérhetővé vált Windows XP-re is, vagy pedig egyszerűen kihagyták a végleges változatból.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról