Szerző: Bodnár Ádám

2006. július 20. 09:05

Az Apple gépeinek háromnegyedében már Intel-szív dobog

Az Intel processzoros Macintoshok iránti erős keresletnek köszönhetően az Apple másfélszeresére növelte nyereségét a július 1-én véget ért harmadik pénzügyi negyedévben. E három hónap során az eladott 1,3 millió PC háromnegyedében már Intel-szív dobogott.

[HWSW] Az Intel processzoros Macintoshok iránti erős keresletnek köszönhetően az Apple másfélszeresére növelte nyereségét a július 1-én véget ért harmadik pénzügyi negyedévben. E három hónap során az eladott 1,3 millió PC háromnegyedében már Intel-szív dobogott.

A július 1-én véget ért második negyedévében az Apple 4,37 milliárd dolláros bevétel mellett 472 millió dollár, azaz részvényenként 54 cent profitot ért el, míg egy évvel korábban 3,52 milliárdos forgalomról és 320 milliós, részvényenként 37 centes eredményről számolt be. A bevétel megfelelt az Apple és az elemzők várakozásainak, a profit azonban látványosan felülmúlta az előrejelzéseket, amelyre a részvényárfolyam 8 százalékos erősödéssel reagált.

A vállalat 12 százalékkal több számítógépet adott el mint egy évvel korábban, az Apple noteszek forgalma pedig 61 százalékkal ugrott meg, annak köszönhetően, hogy az Intel-alapú MacBook és MacBook Pro képében a vállalatnak végre ismét vonzó notebookjai vannak. Az Apple gépei azonban úgy tűnik, továbbra is csak azok számára vonzók, akik korábban is a cég termékeit használták: a vállalat adatai szerint a mintaboltokban eladott gépeknek a felét korábbi Apple-felhasználók vásárolják, hasonlóan a korábbi negyedévekhez.

A kultúrális ikonná vált iPodból a negyedévben 8,1 milliót értékesített az Apple. Az iPod már a vállalat bevételeinek harmadát adja és a további növekedéshez elodázhatatlan az új modellek megjelenése, azonban a legújabb hírek szerint erre a korábban várt szeptember helyett csak az ősz végén, tél elején kerül majd sor. Erre utal, hogy a jelenleg is tartó negyedik pénzügyi negyedévre az Apple 4,5-4,6 milliárd dolláros bevételt vár, ami arra enged következtetni, hogy nem lesz nagy robbanás az iPod-eladásokban.

Egyelőre nem tudni, az Apple pontosan milyen újdonságokkal rukkol elő az iPod termékvonalban, szinte biztosan várhatóak nagyobb kapacitású nanók, illetve nagyobb kijelzővel felszerelt videolejátszós modellek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról