Szerző: Bodnár Ádám

2006. május 31. 09:08

Szabadul az IBM a Lenovótól

Az IBM megállapodott a Lenovóval, hogy a tervezettnél fél évvel korábban eladhatja a kínai számítógépgyártóban birtokolt mintegy 15 százalékos részesedését.

[HWSW] Az IBM megállapodott a Lenovóval, hogy a tervezettnél fél évvel korábban eladhatja a kínai számítógépgyártóban birtokolt mintegy 15 százalékos részesedését.

Lenovo-részvényt tessék!

Az egyezség értelmében a Nagy Kék máris megszabadulhat a papírjainak kétharmadától, a fennmaradó részt pedig legkorábban 2007 november 1-én adhatja el. Elemzők szerint az IBM lépése nem meglepő, ugyanis amikor a cég eladta minimális nyereséget termelő személyi számítógépes üzletágát a Lenovónak, már tudni lehetett, hogy nem tervez hosszú távon a kínai cég befektetője maradni.

Amikor a Lenovo megvásárolta az IBM személyi számítógépes üzletágát, a Nagy Kék 1,31 milliárd Lenovo-részvény tulajdonosa lett. Az akkori megállapodás szerint ezeket a papírokat 2006 májusa és 2008 májusa között adhatta volna el. Az új szerződés lehetővé teszi az IBM számára, hogy hamarabb megszabaduljon a Lenovóban birtokolt részesedésétől, amely nyomán mindkét cégnek megszűnhet számos hatósági kötelezettsége, illetve korátozása.

Amikor az IBM a Lenovo résztulajdonosa lett, a részvények értéke még egyenként 2,67 hongkongi dollár (1 HKD = 26,4 forint) volt, a tegnapi záráskor a tőzsde azonban már csak 2,35 dollárra értékelte a PC-gyártó papírjait. A lejtmenet oka, hogy a Lenovo részvényesei sem tartották kifejezetten jó húzásnak az IBM-mel kötött üzletet, amelynek eredményeképp egy nyereséghatáron egyensúlyozó globális mamut irányítása került a kínai piacot toronymagasan vezető és masszívan nyereséges cég kezébe.

Lejtmenet

A 2006. március 31-én véget ért negyedévben a Lenovo 24,4 milliárd hongkongi dollár bevétel mellett 903 milliós deficitet ért el, ami közel háromszorosa az elemzők által várt 390 milliónak. A vállalat közleménye szerint az IBM PC-részlegének beolvasztásával, az átszervezésekkel és elbocsátásokkal kapcsolatos egyszeri költségek 543 millió hongkongi dollárt tettek ki. Egy évvel korábban a Lenovo még 166 milliós profitot ért el.

Noha a Lenovo a vásárláskor öt évre jogott szerzett az IBM márkanév használatára, elég gyorsan megszabadult tőle, a ma kapható gépek már szinte kivétel nélkül Lenovo néven kerülnek forgalomba. A PC-piac élére törő vállalat piaci részesedése ráadásul fokozatosan csökken, a tavalyi első negyedévben elért 7,7 százalék után idén már csak 6,6 százalékra futotta, sőt a vállalat még a kínai piacon is csökkenő részesedéssel kell szembenézzen. 2006 végén még az eladások 36 százalékát tartotta kézben, az idei első negyedévben azonban már csak 31,6 százalékot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról