Szerző: Bodnár Ádám

2006. április 26. 11:57

Hosszú idő után először csökkent a Vodafone piaci részesedése

2006 márciusában a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma 9 millió 406 ezerre emelkedett, az ügyfélszám 6,61 százalékkal haladta meg a 12 hónappal korábbi szintet -- jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

[HWSW] 2006 márciusában a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma 9 millió 406 ezerre emelkedett, az ügyfélszám 6,61 százalékkal haladta meg a 12 hónappal korábbi szintet -- jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

2006 március végére az előfizetői szám alapján a Pannon piaci részesedése 33,17 százalékra nőtt a február végi 33,10 százalékról. A T-Mobile részesedése a február végi 44,91 százalék után március végén 44,89 százalékos volt, a Vodafone piaci részesedése pedig 21,94 százalék volt az egy hónappal korábbi 21,99 százalék után.

A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást, vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma márciusban mintegy 1500 darabbal 8 millió 751 ezerre csökkent, de az első negyedévben összesen több mint 24 ezerrel nőtt. A forgalmazásban részt vevő ügyfelek száma alapján, március végén a T-Mobile piaci részesedése 1 század százalékponttal 45 százalékra nőtt, a Pannon részesedése 33,57-ről 33,59 százalékra emelkedett, eközben a Vodafone-é 21,34 százalékról 21,41-re csökkent.

Az első negyedévben a három hazai szolgáltató ügyfeleinek száma közel 86 ezerrel nőtt és folytatódott a teljes ügyfélszámon belül a pre-paid kártyát használók arányának csökkenése. A negyedév végén az összes kártya 67,47 százaléka volt pre-paid, míg 2005 végén ez az arány 68,24 százalék, 2005 első negyedévének végén pedig még 72,06 százalék volt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról