Szerző: Bodnár Ádám

2006. április 20. 13:16

Az N70 volt a Nokia fejőstehene az első negyedévben

Magához tért a Nokia, a vállalat az első negyedévet emelkedő bevétellel, nyereséggel és piaci részesedéssel zárta. Erős volt a kereslet a multimédiás termékek és okostelefonok iránt.

[HWSW] Magához tért a Nokia, a vállalat az első negyedévet emelkedő bevétellel, nyereséggel és piaci részesedéssel zárta. Erős volt a kereslet a multimédiás termékek és okostelefonok iránt.

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója az első negyedévet 9,51 milliárd eurós bevétellel zárta, ez éves szinten 29 százalékos növekedést jelent, míg a nettó nyereség 21 százalékkal múlta felül a tavalyi első negyedéves szintet és 1,05 milliárd eurót tett ki. Mind a forgalom, mind a nyereség messze felülmúlta az elemzői várakozásokat.

A Nokia saját becslései szerint az első negyedévben világszerte 215 millió mobiltelefon kelt el, 27 százalékkal több mint egy évvel korábban. A vállalat 75,1 millió készüléket értékesített, ez egy év alatt 40 százalékos növekedésnek felel meg. Jorma Ollila elnök-vezérigazgató elmondta, a Nokia saját piaci részesedését 35 százalékosra becsüli, ami mind a megelőző negyedévhez képest, mint a tavalyi első negyedévhez képest növekedést jelent.

Ollila kiemelte a Nokia N70 sikerét, amely rendkívül népszerű volt a vásárlók körében és az első negyedévben a cég legnagyobb nyereségtermelő készüléke lett.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. november 29. 09:13

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.