Szerző: Bodnár Ádám

2006. április 12. 11:15

A vártnál drágábbak a Nokia mobiltelefonok

A Nokia bejelentette, hogy az idei első negyedévben értékesített mobiltelefonjainak átlagos eladásai ára (ASP) a várt 99 euró helyett 103 euró volt, ebből a szempontból három negyedéve nem volt ilyen erős a cég termékmixe. A Reuters által megkérdezett elemzők 94-101 euró közötti átlagos eladási árat vártak. A jó hír nyomán a Nokia részvényeinek árfolyama több mint 4 százalékkal emelkedett és kétéves rekordot döntött.

[HWSW] A Nokia bejelentette, hogy az idei első negyedévben értékesített mobiltelefonjainak átlagos eladásai ára (ASP) a várt 99 euró helyett 103 euró volt, ebből a szempontból három negyedéve nem volt ilyen erős a cég termékmixe. A Reuters által megkérdezett elemzők 94-101 euró közötti átlagos eladási árat vártak. A jó hír nyomán a Nokia részvényeinek árfolyama több mint 4 százalékkal emelkedett és kétéves rekordot döntött.

A Nokia közölte, hogy a vártnál kisebb volt a kereslet a vállalat olcsó készülékei iránt, a felső kategóriás termékek ugyanakkor rendkívül jól fogytak. Elemzők az N-sorozatot, elsősorban a tavaly ősszel piacra dobott, harmadik generációs hálózatokon is használható N70-et jelölték meg a siker kulcsaként. Sokak szerint ez azt is jelenti, hogy végre kezd beindulni a 3G-piac, amely magával hozza a szolgáltatói bevételek látványos felfutását is.

A szakértőket egyébként láthatóan összezavarta a Nokia mostani bejelentése. Míg egyes elemzők elismerően nyilatkoztak a vártnál magasabb ASP-ről, mások rámutattak, hogy az olcsó készülékek iránti kereslet csökkenése egyben azt is jelenti, hogy a Nokia által eladott mobiltelefonok száma nem nőtt a várt mértékben. A Reuters által megkérdezett szakértők arra számítottak, hogy a negyedéves forgalom volumen tekintetében 30 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál.

A Nokia nem tett közzé volumenre vonatkozó adatokat, a cég csupán annyit közölt, az ASP-re vonatkozó számot is csak azért hozza nyilvánosságra, mert erre kötelezik az új finn törvények, amelyek előírják a vállalatok számára, hogy a piaci kilátásokra vonatkozó előrejelzéseiket azon nyomban hozzák nyilvánosságra.

A Nokia elnök-vezérigazgatója, Jorma Ollila március végén, a cég részvényeseinek éves közgyűlésén elmondta, 2006-ban a globális mobiltelefon-piac 15 százalékos növekedésére számít. A finn gyártó korábban úgy vélte, a globális forgalom az idén 10 százalékkal bővül. A Nokia becslése szerint 2005-ben 795 millió mobiltelefon talált gazdára, a különféle elemzőcégek ennél magasabb, 810-820 milliós adatokat tettek közzé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról