Szerző: Bodnár Ádám

2006. március 24. 10:36

Az Office 2007 is késik

Pár nappal a Windows Vista késésének bejelentése után a Microsoft közölte, hogy az Office következő változatának bemutatása is 2007-re csúszik át. A Vistához hasonlóan az Office 2007 is elkészül az idén és a legnagyobb vállalati ügyfelek számára már decemberben elérhető lesz, de a hivatalos premiert csak jövőre -- talán a Windows Vistával együtt -- tartják.

[HWSW] Pár nappal a Windows Vista késésének bejelentése után a Microsoft közölte, hogy az Office következő változatának bemutatása is 2007-re csúszik át. A Vistához hasonlóan az Office 2007 is elkészül az idén és a legnagyobb vállalati ügyfelek számára már decemberben elérhető lesz, de a hivatalos premiert csak jövőre -- talán a Windows Vistával együtt -- tartják.

Minden idők legjelentősebb Office-változata

A Microsoft illetékesei szerint az Office 2007 minden idők legjelentősebb Office-változata lesz, és nem csak azért, mert teljesen megújul a grafikus felhasználói felülete és XML-alapú fájlformátumokat használ. A programcsomag a korábbiaknál sokkal szélesebb termékskálát ölel fel, mivel a hagyományos asztali alkalmazások mellett most még több szerverszoftver is helyet kapott benne. Az Office 2007-ből a Microsoft utoljára novemberben adott ki előzetes változatot, a következő tesztverzió a tavasszal várható.

A cég február közepén hozta nyilvánosságra, milyen változatokban lesz kapható az Office 2007 és azokért mennyit kell fizetni, a bejelentett termékárak közel azonosak a jelenlegiekkel. Az Office 2007 Standard az Államokban 399 dolláros áron, míg az Office 2007 Professional 499 dolláros áron lesz elérhető. A magyarországi árakról egyelőre nem áll rendelkezésre információ, mivel azok általában az amerikai bejelentést követő hónapokban kerülnek megállapításra.

Ami a vállalati felhasználókat illeti, számukra a Standard és Professional változatok mellett elérhető lesz egy Professional Plus és egy Enterprise kiadás is -- utóbbi kettőt csak a vállalatok számára elérhető mennyiségi licenckonstrukció keretein belül lehet majd megvásárolni. A Professional Plus verzióban megtalálható lesz a Word, az Excel, a PowerPoint, az Outlook, az Access és a Publisher, valamint az Office Communicator és az InfoPath. Az Enterprise változatban ezen felül megtalálható lesz a Groove is, ami egy valós idejű együttműködést támogató szoftver.

Olcsó otthoni változat is lesz

A végfelhasználók számára a legnagyobb változást a Tanár és Diák programcsomag helyett jelentkező, jelenleg még csak angolul elnevezett "Home and Student" kiadás jelenti majd, amit nem csak az oktatással kapcsolatban lévők, hanem valamennyi otthoni felhasználó részére rendelkezésre áll majd. Ennek a csomagnak a fogyasztói ára az Egyesült Államokban 149 dollár lesz. Az új, végfelhasználóknak szánt Office egyszerre akár három gépen is használható lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról