Szerző: Bodnár Ádám

2006. március 20. 13:27

Távozik az Albacomp vezérigazgatója

Három éves szerződésének lejártával elhagyja az Albacompot Laufer Tamás vezérigazgató, aki a jövőben az informatikai piac más területén kívánja folytatni pályafutását, azonban terveiről egyelőre nem árult el részleteket. Laufer Tamás közel 4 évet töltött az Albacomp Csoportnál, eleinte a SZÜV Rt., majd az Albacomp Csoport vezérigazgatójaként, azt megelőzően pedig az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója volt. Egyelőre nem tudni, hogy az Albacompnál ki veszi a vezérigazgatói pozíciót.

[HWSW] Három éves szerződésének lejártával elhagyja az Albacompot Laufer Tamás vezérigazgató, aki a jövőben az informatikai piac más területén kívánja folytatni pályafutását, azonban terveiről egyelőre nem árult el részleteket. Laufer Tamás közel 4 évet töltött az Albacomp Csoportnál, eleinte a SZÜV Rt., majd az Albacomp Csoport vezérigazgatójaként, azt megelőzően pedig az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója volt. Egyelőre nem tudni, hogy az Albacompnál ki veszi a vezérigazgatói pozíciót.

Az utóbbi hónapok során több kulcsvezető is elhagyta a fehérvári céget, január közepén Bölcsföldi László, a kiskereskedelmi és disztribúciós üzletág igazgatója távozott az Albacomptól, hogy a VirusBuster biztonsági cég kereskedelmi vezetőjévé avanzsáljon. Tavaly ősszel Deme Csaba értékesítési és marketing-igazató intett búcsút a fehérváriaknak, hogy aztán a Microsoft marketing-igazgatói székébe üljön be.

Tavaly az Albacomp Csoport 17,5 milliárd forintos, az Albacomp pedig 14,5 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el, ezek az adatok nagyjából változatlanok a 2004-es mutatókhoz képest. Az átszervezéseknek köszönhetően ugyanakkor nőtt a hatékonyság, a fehérvári vállalat változatlan létszámmal 370 millió forintos üzemi eredményt ért el, ami a megelőző évhez képest 10 százalékos növekedést jelent.

Május 18-19-én biztonságos szoftverfejlesztés és Scrum újdonságaira fókuszáló meetupokat rendezünk, 2 nap alatt összesen 10 klassz előadással.

a címlapról