:

Szerző: Bodnár Ádám

2006. március 16. 12:43

Saját cégéből rakták ki a Mandriva alapítóját

A pocsék pénzügyi eredmények után a szervezet karcsúsítása mellett döntött a francia-brazil Mandriva Linux-disztribútor, amelynek áldozatául esett a vállalat egyik társalapítója, Gael Duval is. A cég összesen 18 alkalmazottjának mondott fel, dolgozóinak száma még így is 100 felett marad.

[HWSW] A pocsék pénzügyi eredmények után a szervezet karcsúsítása mellett döntött a francia-brazil Mandriva Linux-disztribútor, amelynek áldozatául esett a vállalat egyik társalapítója, Gael Duval is. A cég összesen 18 alkalmazottjának mondott fel, dolgozóinak száma még így is 100 felett marad.

"Nem könnyű: munkát teremtesz magadnak és egy tucat másik embernek és hét évvel később a vállalat vezérihagatója azt mondja, menned kell" -- mondta Duval, aki nem adja fel a nyílt forrású szoftverekkel kapcsolatos tevékenységét. A francia programozó az utóbbi évben szabadidejében egy Ulteo nevű operációs rendszer fejlesztett, a továbbiakban ezen kíván dolgozni. Duval bejelentette, hogy elbocsátásának körülményei miatt pert indít volt munkaadója ellen.

A Mandriva a francia MandrakeSoft és a brazil Conectiva Linux összeolvadásából jött létre tavaly. A cég már megalakulásakor is komoly pénzügyi gondokkal küszködött, azonban végül kilábalt a csődvédelemből és nyereségessé tudott válni, a legutóbbi, decemberben zárt negyedévben azonban ismét veszteséges volt, 712 ezer dolláros deficitet volt kénytelen elkönyvelni. A vezetőség ezután határozott úgy, hogy megszüntet bizonyos pozíciókat.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.