Szerző: Bizó Dániel

2006. február 10. 12:15

Koreai rajtaütés az Intelen

[The Korea Times/HWSW] Ismét váratlanul ütött rajta versenyhivatal az Intel egyik irodáján, ezúttal Dél-Koreában. A koreai hivatal emberei a japán és amerikai esethez hasonlóan szintén olyan gyakorlat után kutatnak, amelyek megszegve az ország versenytörvényeit tisztességtelen előnyhöz juttathatták a világ legnagyobb processzorgyártóját.

[The Korea Times/HWSW] Ismét váratlanul ütött rajta versenyhivatal az Intel egyik irodáján, ezúttal Dél-Koreában. A koreai hivatal emberei a japán és amerikai esethez hasonlóan szintén olyan gyakorlat után kutatnak, amelyek megszegve az ország versenytörvényeit tisztességtelen előnyhöz juttathatták a világ legnagyobb processzorgyártóját.

Koreai roham

Az Intel Korea a helyi processzorpiac 85 százalékát uralja, amit a vádak szerint fenyegetéssel és illegális feltételekhez kötött pénzügyi visszatérítésekkel támogat meg. A bizonyítékokat tartalmazható dokumentumok lefoglalása érdekében a hatóság több koreai számítógépgyártónál is meglepetésszerűen jelentek meg, majd kikérdezték a vállalatok vezetőit és alkalmazottait. Az érintett számítógépgyártók között van az LG Electronics, a Samsung Electronics, a TriGem Computer és a Jooyontech Computer.

A panasz valószínűleg az AMD részéről érkezett, amely eddig több trösztellenes pert indított az Intel ellen, köztük Japánban és az Egyesült Államokban. A rivális processzorgyártó tavaly borította rá az asztalt az Intelre, azzal vádolva, hogy erőfölényével visszaélve megvesztegette valamint sakkban tartotta szinte az egész számítógépipart.

A koreai versenyhivatal megalapozottnak látja, hogy az Intel az ország piacán hasonló gyakorlatot alkalmazhatott, és ez helyi törvényekbe ütközhet. A kiterjedt vizsgálat azonban egyelőre a bizonyítékgyűjtés fázisában tart. A hivatal hosszú csatát vár, így eredményre még hónapokig, vagy akár egy évig sem lehet számítani, ahogyan ez a Microsoft elleni vizsgálat esetében is történt. Akkor mintegy 650 millió forintnak megfelelő koreai won büntetést szabott ki a hivatal, és most is nagy összegű bírságokra számít.

A pénzügyi és piaci vonatkozásai mellett a koreai eset ugyanakkor további muníciót szolgáltathat az AMD és az Intel jogi hadseregének a várhatóan leginkább elhúzódó és legnagyobb, akár dollármilliárdos tétre menő amerikai trösztellenes perben. Bár az Intelt sokszor, sokan vádolták meg monopolista erőfölénnyel való visszaéléssel, komoly jogsértést vagy büntetést sosem szabtak ki a vállalatra, sőt egyes perekben a bíró visszatetszőnek találta az AMD magatartását. Annyi bizonyosnak látszik, hogy eddig ez lesz a számítógépipar legkiterjedtebb pere, ahogyan a hadakozó felek igyekeznek minél több dokumentumot és tanút begyűjteni a számítástechnikai iparból.

Japán precedens

A jogi lavina azután szabadult el, hogy a japán versenyhivatal nyilvánosság elé tárta az Intel gyakorlatát, amelyet törvénytelennek nyilvánított. A helyi szokásoknak megfelelően kártérítést nem szabott ki és pert sem indított, ugyanakkor nyomatékosan felszólította a vállalatot, hogy hagyjon fel az inkriminált gyakorlattal.

A hivatal vizsgálata szerint a meghatározó japán számítógépgyártók, köztük a Sony, az NEC vagy a Toshiba azért csökkentették vagy szüntették meg az AMD, vagy más rivális processzoraival szerelt modellek kínálatát, mert az Intel ehhez kötött utólagos visszatérítései lényegesen nagyobb pénzügyi haszonnal jártak. Az Intel kiszorító tevékenysége révén az AMD piaci részesedése az utóbbi években drasztikusan lecsökkent a szigetországban.

Az AMD ezt követően adta be hosszú panaszát egy amerikai bíróságon. A dokumentum olyan, a vállalat szerint tisztességtelen és törvénytelen eszközöket sorol, mint az egyedileg, gyártónként megszabott volumenkedvezmények, az utólagos visszatérítések és marketingpénzek, a szállítási prioritások, vagy akár a szóbeli fenyegetések. A panasz több meghatározó számítógépgyártó vezetőjétől idéz, akik szerint az Intel "pisztolyt tartott a fejükhöz".

Visszatetsző?

Az Intel természetesen visszautasította az AMD vádaskodásait, állítva, gyakorlata agresszív, de törvényes. A vállalat szerint az AMD a saját hibáiból adódó kudarcoknak keres bűnbakot és több stratégiai hibára is rámutat, köztük a gyártástechnológiába és félvezetőüzemekbe történt alacsony beruházás, valamint a notebookpiaci trendek figyelmen kívül hagyása.

Amennyiben az AMD-nek mégis sikerülne igazát a bíróság előtt bizonyítania, óhatatlanul felmerül a számítógépgyártók felelősségének kérdése is. Hathatós közreműködésük ugyanúgy szükséges egy ilyen monopolista törekvéshez, anélkül az Intel nem sokat tehetett volna. A gyártók azonban egy gyilkosan költségvezérelt helyzetben minden fillér után kapva kapnak, hogy növeljék profitjukat, vagy nyereségesen tudják működtetni tevékenységüket. Ez pedig nem éppen kedvező fényben tünteti fel a gyártókat, amelyek egyben az AMD saját partnerei is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.