Szerző: Ady Krisztián

2006. január 27. 11:31

Könnyebb és kisebb lesz a Nintendo DS játékkonzol új verziója

Bár a Nintendo korábban tagadta, hogy felfrissített változatot dobna piacra a két kijelzővel rendelkező Nintendo DS hordozható játékkonzoljából, tegnap a japán vállalat bemutatta a játékgép új, Nintendo DS Lite névre keresztelt változatát. Az új verzió változatlan funkcionalitást nyújt, azonban kisebb és könnyebb elődjénél.

[HWSW] Bár a Nintendo korábban tagadta, hogy felfrissített változatot dobna piacra a két kijelzővel rendelkező Nintendo DS hordozható játékkonzoljából, tegnap a japán vállalat bemutatta a játékgép új, Nintendo DS Lite névre keresztelt változatát. Az új verzió változatlan funkcionalitást nyújt, azonban kisebb és könnyebb elődjénél.

Miniatürizáció

A Nintendo DS Lite készülék 145 dollárnak (~30 ezer forint) megfelelő áron kerül majd piacra Japánban, előreláthatólag márciustól lehet majd megvásárolni a szigetországban. Ezzel együtt a korábbi, nagyobb méretű konzol ára csökkenni fog, és a jelenlegi tervek szerint továbbra is kapható lesz. Az árcsökkentés mértékéről egyelőre nem nyilatkozott a Nintendo.

Az eredetileg 360,1 köbcentiméteres térfogatú, azaz 148,5 x 84,5 x 28,7 mm-es konzol méretei 40 százalékkal 133,1 x 73,9 x 21,6 mm-re csökkennek, azaz az új változat mindössze 212,4 köbcentiméternyi helyet foglal el a zsebünkben. A két kijelzővel rendelkező konzol így kisebb nem csak a Sony PSP, hanem a Game Boy Advance konzolnál is. Sőt, mindössze negyed annyi helyet foglal, mint az Xbox 360 konzol tápegysége. A Lite konzol tömege 80 százaléka lesz az eredeti Nintendo DS-ének.

Nintendo DS

A Nintendo DS két, 256x192-es felbontású LCD képernyővel rendelkezik. A japán cég szakemberei szerint a kétmegjelenítős megoldásban forradalmi lehetőségek rejlenek, ugyanis míg az egyiken a játék részletesen kidolgozott grafikáját követhetjük figyelemmel, addig a másik, érintőképernyős kijelzőn a legfontosabb adatokról kapunk tájékoztatást, de egy speciális toll segítségével egyes helyzetekben az irányítás is ezen keresztül zajlik.

A 128 Mbyte memóriával rendelkező gép lelke két különálló ARM központi egység, amelyből az ARM9-es főprocesszor 67 MHz-en, az ARM7-es koprocesszor pedig 33 MHz-en üzemel. A Nintendo beszámolója szerint a DS másodpercenként 120 ezer poligont képes megjeleníteni. A lítium-ion akkumulátor egy feltöltéssel 10 órányi használatot tesz lehetővé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról