Szerző: Bizó Dániel

2006. január 11. 16:06

Az iPod-generáció már nem is figyel a zenére?

[AFP] Brit kutatók szerint a digitális technológia tömeges elterjedésével a most felnövő generációk a korábbiaknál lényegesen kevésbé fogják megbecsülni a zenei műveket, előadásokat. Ennek oka, hogy a tömegmédia mellett a szélessávú internet és hordozható audiolejátszók révén bárhol, bármikor hallgathatnak zenét.

[AFP] Brit kutatók szerint a digitális technológia tömeges elterjedésével a most felnövő generációk a korábbiaknál lényegesen kevésbé fogják megbecsülni a zenei műveket, előadásokat. Ennek oka, hogy a tömegmédia mellett a szélessávú internet és hordozható audiolejátszók révén bárhol, bármikor hallgathatnak zenét.

Adrian North brit zenepszichológus szerint a zenéhez való hozzáférés közönséges, természetes dolog, az emberek készpénznek veszik. Éppen ezért -- érvel North -- a hallgatáshoz, zenéhez fűződő érzelmek, érintettség sem olyan mélyreható már. North a Leicesteri Egyetem egy kutatócsapatát vezetve két héten át figyelte meg 346 ember szokásait, és zenéhez való viszonyulásukat.

A megfigyelések alapján azt a következtetés vonta le, hogy a zenét ma már ugyanolyan tömegtermékként fogyasztjuk, mint bármi mást. Ugyanakkor North úgy véli, a zenéhez való közelség is hozzájárulhat az olyan népszerű tehetségkutató műsorok sikeréhez, mint amilyen a hazai Megasztár. Mint mondja, ezzel szemben a 19. században például a zene hatalmas kincsnek számított, szinte misztikus kifejező erővel.

A tévéből, rádióból, számítógépből és mp3-lejásztókból nap mint nap megszólaló zenék átszövik életünket, erről szól az "iPod-generáció", a zenei "törzsek" kialakulása és a popsztárok kora, a de ez nem jár együtt mély érzelmekkel, odafigyeléssel. A kutató szerint a változások az utóbbi 20 évben gyorsultak igazán fel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról