Szerző: Bodnár Ádám

2005. július 1. 10:12

Egy év alatt egymilliárd dollár veszteséget hoz a Sonynak a PlayStation 3

[x-bit labs/HWSW] A Merril Lynch Japan Securities becslései szerint a PlayStation 3 konzol előállítása darabonként 494 dollárba kerül, azonban a Sony várhatóan még kezdetben sem adja drágábban a gépet 399 dollárnál. Ez azt jelenti, hogy a PlayStation 3 eladásai az első évben mintegy 1,18 milliárd dollár veszteséget okoznak majd a Sonynak.

[x-bit labs/HWSW] A Merril Lynch Japan Securities becslései szerint a PlayStation 3 konzol előállítása darabonként 494 dollárba kerül, azonban a Sony várhatóan még kezdetben sem adja drágábban a gépet 399 dollárnál. Ez azt jelenti, hogy a PlayStation 3 eladásai az első évben mintegy 1,18 milliárd dollár veszteséget okoznak majd a Sonynak.

Bevett szokás

A konzoliparban megszokott jelenség, hogy a gyártók a hardvert az előállítási költség alatti áron, veszteséggel értékesítik, azonban ez jó eseteben a játékok licencbevételén bőségesen megtérül. A PlayStation 2 gyártása az első évben 458 millió dollár veszteséget termelt, a következő évben azonban már a játékok eladásai révén 759 millió dollár nyereséget hozott.

A Sony helyzetét azonban nehezíti, hogy a Microsoft Xbox 360 már az idén novemberben megjelenik a boltokban. Valószínű, hogy a PlayStation 3 piaci premierje idején a Microsoft engedni fog a saját konzoljának árából, így a Sony kíméletlen árversenyre lesz kényszerítve. A Merril Lynch becslése szerint a japán cég a második évben 730 millió, a harmadik évben pedig 457 millió dollárt veszít majd a PlayStation 3 hardverén.

A Merril Lynch számításai szerint a konzol három legfontosabb alkatrésze, a Cell processzor, az NVIDIA RSX grafikus vezérlő, valamint a Blu-Ray meghajtó darabonként 100 dollár körüli összeget kóstál. A PlayStation 3-ba kerülő Cell chipek elméleti maximális teljesítménye 3,2 GHz-es órajelet figyelembe véve 218 gigaflops, azaz milliárd lebegőpontos művelet másodpercenként. Egyes becslések szerint megfelelően optimalizált programkód futtatása esetén a Cell nyers számítási teljesítménye négy-öt modern, kétmagos szerverprocesszoréval mérhető össze. Az NVIDIA RSX videochipről egyelőre kevés információ látott napvilágot, sokak szerint a grafikus processzor sokban hasonlít majd a GeForce 7800-ra.

A PlayStation 2-nek sikerült

A Sony Computer Entertainment vezetője nem kívánta kommentálni a PlayStation 3 árával kapcsolatos becsléseket és találgatásokat, azonban rámutatott, hogy a PlayStation 2 a maga idejében annak ellenére piacvezető pozíciót tudott kivívni, hogy drágább volt a versenytársaknál. A PlayStation 2 elsőként 2000 március negyedikén volt megvásárolható a japán üzletekben. A konzolból azóta Észak-Amerikában eddig 36,48 milliót, Európában 32,48 milliót, az ázsiai térségben, így köztük Japánban is 21,04 millió darabot értékesítettek.

A PlayStation 2 konzolhoz több mint 5 ezer játék érhető el világszerte, melyekből összesen eddig több mint 800 millió darabot adtak el. Becslések szerint a Sony az eladott játékok után 10 dollár jogdíjra jogosult, így csak a PlayStation 2 játékokkal kapcsolatos jogdíjak 8 milliárd dollárt hoztak a japán cég konyhájára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról