Szerző: Budai Péter

2005. május 19. 10:26

A Microsoft már készíti a Visual Studio 'Hawaii' verzióját is

[eWeek] Ugyan még meg sem jelent a Visual Studio 2005, a Microsoft már párhuzamosan készíti a fejlesztőeszköz következő két változatát, az Orcas-t és a Hawaii-t -- tudhatták meg a vállalathoz közeli források. A Hawaii teljesen új felhasználói felületet és eszközöket tesz majd elérhetővé, megjelenésére pedig legalább 2008-ig kell várni.

[eWeek] Ugyan még meg sem jelent a Visual Studio 2005, a Microsoft már párhuzamosan készíti a fejlesztőeszköz következő két változatát, az "Orcas"-t és a "Hawaii"-t -- tudhatták meg a vállalathoz közeli források. A Hawaii teljesen új felhasználói felületet és eszközöket tesz majd elérhetővé, megjelenésére pedig legalább 2008-ig kell várni.

A Microsoft korábban a Csendes Óceán Észak-Nyugati szigeteinek nevét választotta a fejlesztőeszközök kódnevéül -- például Whidbey és Orcas --, de a távolabbi jövőben érkező Visual Studio olyannyira különbözni fog a most elérhető szoftverektől, hogy ezen a szokáson változtattak. A névválasztás másik oka a híresztelések szerint az, hogy a Microsoft fejlesztői Hawaii szigetén tervezik megünnepelni a Visual Studio IDE (fejlesztői felület) átalakítását.

Rengeteg fejlesztői eszköz érkezik

A Microsoft tájékoztatása szerint a Visual Studio 2005 már képes lesz a Longhorn új képességenek kihasználására, azonban a nem sokkal utána érkező Orcas lesz kifejezetten az az eszköz, amit a vállalat a Longhorn-hullám részének tekint. Az Orcas többek között beépített XAML-szerkesztőt (ez Sparkle névre hallgat) és más vizuális szerkeszőket, valamint erőteljesebb WinFX és Indigo támogatását fog tartalmazni. Ugyancsak nagy esély van rá, hogy az adatkezelésre kihegyezett C# programozási nyelv harmadik változata is ekkor debütál majd. A Hawaii csak ezek után jelenik meg.

A legnagyobb mérföldkövet azonban a hamarosan érkező Visual Studio 2005 jelenti, hiszen ebben a kiadásban lesz elsőként elérhető a .NET keretrendszer 2-es verziója, az SQL Server 2005 integráció, és a Team System csopormunka és életciklus-kezelő eszközei. Mindezen felül kényelmesebbé válik az Office-ra épülő megoldások fejlesztése, és a felhasználói felület is komoly változásokon megy keresztül. A fejlesztőeszköz második béta verziója már a nagyközönség számára is elérhető, amit a végleges változat várhatóan a nyár végén követ majd.

"A programozási modellek szemszögéből szeretnénk az Orcasszal még messzebb menni az XHTML és a CSS felhasználásával. Azt kutatjuk, hogyan dolgoznak közösen a designerek és a fejlesztők" -- ismertette Scott Guthrie, a Visua Studio webes eszközeivel és az ASP.Net-tel foglalkozó termékmenedzsere.

Segítséget kapnak az üzleti szoftvereket fejlesztők is

A Microsoft Business Framework is az Orcas megjelenésekor válik elérhetővé. Ez a kiegészítő keretrendszer azoknak a szoftverfejlesztőknek a munkáját könnyíti majd meg, akik korábban üzleti szoftverrendszereikhez saját, kiterjedt modulokat fejlesztettek olyan képességekkel, amivel a hasonló alkalmazások többsége egyaránt rendelkezik.

"A Visual Studio irányából közelítve azt a rést szeretnénk befoltozni, ami számtalan alkalmazásfejlesztő vállalatot érint, mikor a Microsoft technológiáival saját platform-réteget fejleszt ki. Az MBF erre az igényre nyújt választ" -- tudatta Darren Laybourn, a Microsoft Business Framework csoport vezetője.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról