Szerző: Bodnár Ádám

2004. december 13. 09:41

Nyögvenyelősen indul az új PlayStation karrierje

[News.com] Japánban vasárnap óta kapható a Sony első hordozható játékkonzolja, a PlayStation Portable. A vállalat állítása szerint a PSP teljesen új kategóriát teremt a mobil szórakoztatásban, de a jelek szerint ez nem megy egyik napról a másikra. A konzolhoz egyelőre csak kevés játék érhető el, a multimédiás funkciókat sem lehet kihasználni, a tesztelők szerint pedig az akkumulátor túl hamar lemerül.

Kevés készülék, kevés szoftver

A Sony szerint a PlayStation Portable lesz a 21. század walkmanje, azonban a berobbanását az emberek hétköznapjaiba egyelőre számos probléma hátráltatja. Talán a legfontosabb, hogy nem részletezett okok miatt a vállalat csak igen korlátozott számú készüléket tudott a boltokba szállítani: a japán üzletekbe csupán 200 ezer PSP került. Az amerikai premier időpontját máris el kellett halasztani, az újdonság csak márciustól lesz kapható a tengerentúlon.

A PSP elsősorban mobil játékkonzol, azonban egyelőre öt játék érhető el hozzá, ami elsőra elég kevésnek tűnhet. Szakértők szerint azonban ez nem jelent akkora problémát, hiszen a PSP első vásárlói úgyis megszállottak, és gyakorlatilag bármilyen játékot megvesznek, ami csak kapható. A szoftverellátottság csak később jelenthet gondot, amikor a készüléket a széles tömegek számára kellene vonzóvá tenni. A Sony ígérete szerint több tucat játék van jelenleg is fejlesztés alatt, ezek megjelenése a következő hónapokban várható. Valószínű, hogy az amerikai piacon már jóval több mint öt játékkal mutatkozik be a PlayStation Portable.

A Sony eredeti elképzelései szerint a PlayStation Portable egyfelől játékkonzol, másfélől mobil szórakoztató központ. A cég azt ígéri, nemcsak játékok, hanem zenék és filmek is megjelennek majd a PSP által "fogyasztható" UMD (Universal Media Disc) lemezeken, azonban ennek egyelőre semmi jele. Még a Sony saját tulajdonban levő filmstúdiói és zenekiadói sem jelezték, hogy belátható időn belül UMD-n adnának ki filmeket vagy lemezeket. A japán cég képviselője szerint "a játékot, filmet és zenét egyedülállóan ötvöző szórakoztató szoftverek" a jövő tavasszal lesznek elérhetőek.

Kimerítő játékok

A PlayStation Portable azonban nemcsak szoftverellátottsági, hanem műszaki problémákkal is küzd, a tesztelők szerint ugyanis az akkumulátora túl hamar lemerül. A Sony hivatalos álláspontja szerint egy feltöltéssel akár négy-hat órát is lehet játszani, azonban Ken Kutaragi, a Sony Computer Entertainment elnöke elismerte, ezek az adatok a legegyszerűbb logikai játékokra vonatkoznak, kikapcsolt hanggal és kikapcsolt vezeték nélküli hálózati vezérlővel.

Látványos grafikát, CD-minőségű hangot felvonultató játékok esetén az akkumulátort valóban sűrűbben kell tölteni, a tesztelők szerint egyes játékok kevesebb mint három óra alatt lemerítik az akkumulátort, amelynek teljes feltöltése öt óráig tart. A PSP legnagyobb riválisa, a Nintendo DS akár 10 órán át is működhet akkumulátorról. A Sony képviselője szerint a PSP akumulátora elég hosszú ideig bírja ahhoz, hogy az megfeleljen a legtöbb vevő igényeinek, azonban a cég hamarosan piacra dob pótakkumulátorokat is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról