:

Szerző: Ady Krisztián

2004. december 6. 14:57

Vodafone: számlálás és számlázás

Tisztelt HWSW!

Azt nagy nehezen elfogadtam, hogy megszűnt a korlátlan GPRS internet. Kis faluban lakom, ahol nem volt sok lehetőségem, hogy milyen szolgáltatót válasszak, így maradt a Vodafone GPRS. De van, amit már nem vagyok hajlandó elviselni.

A Connect Me hivatott tájékoztatni, mérni az adatforgalmam, de rosszul mért, közel 100 MB eltérés mutatkozott, és persze kevesebbet mutatott, mint amennyit kellett volna, így átléptem egy felsőbb kategóriába. Az ügyfélszolgálaton érdeklődve azt tapasztaltam, hogy ők sem tudják pontosan, hogy mennyi forgalomnál járok, ugyanis lekértem tőlük SMS-ben az általuk hivatalosnak mondott adatot, utána felhívtam őket, és egy hölgy azt mondta, nem annyi, amennyit az SMS közölt, mert ő más adatot lát. Pedig az SMS és a hívás közt nem használtam GPRS internetet. A hölgy két adatot látott egy időponban, azt a rendszert, amelyik az SMS-t küldte, illetve ami az ő gépén nyilvántartásként megjelent. Az sem lehet, hogy még nem dolgozták fel az adatokat, hiszen akkor már 3 napja nem használtam az internetet.

Vajon melyik lehet a pontos adat? Amit a Connect Me mutat a számítógépemen, vagy amit SMS-ben megkapok, vagy amit a hölgy látott?

Az ügyfélszolgálatos hölgy közölte, hogy a Connect Me csak tájékoztató adat, nem hivatalos, de ez sehol nincs feltüntetve, ilyen megjegyzést sehol nem találtam. Ez szerintem így megtévesztés, hiszen jóhiszeműen használtam az internetet, tudva, hogy még nem léptem túl egy másik díjkategóriába.

Természetesen számlazárás után panaszt tettem, de elutasító választ kaptam: "ez csak tájékoztató adat, kérjem le mindig SMS-ben a pontos adatot". Elismerem, hogy egy szoftver tévedhet, de az már nem hanyagolható el, hogy egy adott pillanatban a Vodafone belső rendszere két különböző adatot mutat. Erről hangfelvétel is van, hisz rögzítik az ügyintézővel folytatott beszélgetéseket.

Vajon el kell fogadnom azt, hogy a Vodafone azt mér és számláz, amit akar? Vagy lehet ez ellen tenni?

Ezért vissza is mondtam az egész előfizetést 2 hónappal ezelőtt, és most hallom, olvasom, hogy vissza kell állítaniuk a korlátlan internetet. Erre mondják, hogy megjártam... De azóta új előfizetést kötöttem, mert kellett az internet, más lehetőség nem volt -- persze ez már nem lesz korlátlan. Továbbra is korlátozva leszek, mert új előfizetésem van. Máshol, más szolgáltatóknál növekszik a sávszélesség, alacsonyabbak az árak, de egy kis faluban nincsenek ilyen lehetőségek. Mi lesz a vidéki kis falvakkal, ahol ez az egyetlen lehetőség?

Üdvözlettel: Major Gábor

Véleménye van?

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.