:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. december 2. 09:04

Minden elképzelést felülmúlóan sikeres a Nintendo új konzolja

[HWSW] Az Egyesült Államokban november 21-én dobták piacra a Nintendo új hordozható konzolját, a két kijelzővel felszerelt DS-t, amely pillanatok alatt a vevők kedvence lett. A megjelenést követő egy hét alatt összesen mintegy félmillió Nintendo DS talált gazdára, a japán cég állítása szerint a boltokba szállított példányok 90 százaléka már elfogyott.

Egyes kereskedők már teljesen kifogytak a készülékekből, mások a hiányt és az óriási érdeklődést meglovagolva a Nintendo által ajánlott 150 dolláros ár helyett 250 dollárért árulják a konzolt. A Nintendo arra számít, hogy csak az amerikai piacon egymillió DS konzol talál gazdára ebben az évben. A vállalat nemrégiben egy harmadik gyárban is megkezdte a Nintendo DS konzolok gyártását, hogy elegendő készüléket tudjon szállítani Japánba, ahol a termék mától kapható.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról