Szerző: Bodnár Ádám

2004. november 29. 10:47

Hiánycikk lesz az új Sony játékkonzol

[Kikizo Games] A Sony december 12-én mutatja be a japán piacon új hordozható konzolját, a PlayStation Portable készüléket, azonban egyelőre úgy tűnik, a játékokra éhes gamerek többségének csalódnia kell, ugyanis eleinte a konzol csak korlátozott számban lesz elérhető. A boltok nagyrésze nem vesz fel a PSP-re előrendelést.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Sony nemrégiben azt közölte, hogy december 12-én mintegy 200 ezer PlayStation Portable kerül a boltokba, az év végéig pedig összesen félmillió készüléket szállít le, ami nyilván jóval kevesebb, mint amennyire kereslet lehet. Emlékezetes, hogy amikor 1999-ben a Sony bevezette a japán piacra a PlayStation 2-t, az sokáig hiánycikk volt. Hogy Európába és Amerikába mikor kerül a PSP, azt egyelőre nem tudni, a Sony ezidáig nem tett közzé hivatalos megjelenési dátumot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról