Szerző: mz

2000. június 4. 17:06

Egyet javít, egyet ront?

Közel egy hónappal azután, hogy az Outlook egy képessége révén a közelmúlt legpusztítóbb számítógépes vírusa körbejárta a Földet, a Microsoft kész egy véglegesnek tűnő javítás közzétételére, miután a múlt hónapban egy gyorsjavítást jelentetett meg a hibára.
A gyorsjavítás csak tiltásokat eszközölt, míg a végleges változatban a rendszergazda megválaszthatja, hogy mely csatolt állományok legyenek letiltva - csakhogy a cég szerint ezzel együtt kompatibilitási problémák is felléphetnek.
A Microsoft szerint kürölbelül 30 gyártó szoftvereit érintheti a dolog, köztük az Accountmate, a FileNet, a Novell és a Palm termékeit. A hiba pontosabb részletei nem ismertek.
A Novell szóvivője ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy cégénél nem sikerül reprodukálni a hibát. A Microsoft szerint az Outlook 2000-ben a Net Folders, melynek segítségével a munkatársak például határidőnapló-bejegyzéseket oszthatnak meg egymással, nem mindig működik a javítás telepítése után.
Egyes IT szakértők, rendszergazdák úgy nyilatkoztak, hogy nem fogják telepíteni a javítást, amíg annak valamilyen letisztultabb formája meg nem jelenik, inkább a csatolt fájlok küldését-fogadását tartják kézben és frissen tartják vírusfelismerő szoftvereiket. A vélemények egy része szerint a biztonsági beállítások és a jogosultságok megfelelő meghatározása jobban segít a vírusbombák kivédésében, mint az Outlook módosítása. Bizonyos vállalatoknál nem is tudják nélkülözni a futtatható programok csatolt állományban való küldését.

Európa egyik legnagyobb Atlassiannal kapcsolatos rendezvénye, immár kilencedik alkalommal, új lendületet ad a vállalati produktivitásnak és a hatékony ügyfélkezelésnek. A március 20-21-i rendezvényen is lesznek top nemzetközi vendorok, a fókuszban pedig a projekt menedzsment, az IT szolgáltatásmenedzsment, és a HR lesznek.

a címlapról