:

Szerző: Vörös Péter

2004. november 15. 09:14

Folytatja európai terjeszkedését az eBay

Az amerikai eBay, a világ legnagyobb internetes aukciósháza csütörtökön bejelentette, hogy 225 millió euróért (290 millió dollárért) felvásárolja a holland Marktplaats.nl-t, Hollandia első számú, internetes apróhirdetésre szakosodott vállalatát. A készpénzes ügylettől azt várja az eBay, hogy erősödik e-kereskedelmi helyzete a 16 milliós lélekszámú országban, ahol a lakosság több mint kétharmadának van internethozzáférése. Az amerikai cég azt is reméli az akvizíciótól, hogy erősödik tudása az apróhirdetés-alapú e-kereskedelem terén.

A Marktplaats.nl-t 1999-ben alapították, ez volt az egyik első olyan holland cég, amely kizárólag webalapú apróhirdetésekkel foglalkozott; jelenleg átlagosan több mint egymillió apróhirdetést kínál a vállalat. Az eBay-től eltérően a Marktplaatsnál nem aukció révén alakulnak ki a végső árak: azokat vagy az eladók szabják meg, vagy online illetve telefonos megállapodás eredményeként állapítják meg. Egyelőre a két weboldal külön fog működni, de természetesen hivatkozni fognak egymásra. Jelenleg havonta mintegy 2-2 millió látogatója van a két cégnek Hollandiában.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.