Szerző: Vörös Péter

2004. október 29. 16:50

Apple részvények olajáron

Az Apple Computer részvényárfolyama immár meghaladja az 50 dollárt, ami nagyjából megfelel a nyersolaj jelenlegi, hordónkénti árának. A négy év óta először elért, lélektaninak számító árfolyam főként az iPod digitális zenelejátszó rendkívül erős eladásainak köszönhető: a cég két hete bejelentette, hogy egyedül a harmadik negyedévben 2 millió iPodot értékesített.

A kedden bejelentett iPod Photo -- egy színes kijelzővel szerelt, fotók tárolására és bemutatására is alkalmas hordozható zenelejátszó -- pedig épp' időben érkezik az ünnepi szezonra. Ezenkívül nem lenne meglepetés, ha a jövő év elején flash memória alapú iPoddal jelentkezne a cég, ennek várható ára 149 dollár (~ 30 ezer Ft), ami 100 dollárral kevesebb a 4 Gbájtos kapacitású iPod Mini-nél.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról