Szerző: Bodnár Ádám

2004. október 18. 13:11

Egy áruház kirakatában dőlhet meg a videojáték-világrekord

A számítógépes játékokkal foglalkozó finn Tilt.tv és a legnagyobb finn áruházlánc, a Stockmann közösen szervezik meg a folyamatos videojáték rekorddöntési kísérletét. Október 18-án, azaz ma összesen hat elszánt játékőrült ül be a Helsinkiben található Stockmann áruház egyik kirakatába, hogy ott október 30-ig minél több időt játsszon folyamatosan PC-n, PlayStaton 2 konzolon és Nokia N-Gage mobiltelefonon.

A résztvevőket 600 jelentkezőből válogatták ki. Az esemény érdekessége, hogy interaktív, ugyanis a játékokba a közönség is bekapcsolódhat az interneten keresztül, illetve az áruházban elhelyezett Nokia N-Gage konzolokkal, amelyek segítségével vezeték nélküli összeköttetésen át is lehet többjátékos csatákat vívni. A résztvevő játékosok számos ajándékot kapnak a szponzoroktól, illetve közülük a legjobb jövő májusban elutazhat a Los Angeles-i E3 kiállításra, a számítógépes játékok legnagyobb amerikai seregszemléjére.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról