Szerző: castor

2004. július 28. 11:50

Új külsőt kapott a Nintendo DS konzol

A Nintendo szerda reggel jelentette be, hogy a Nintendo DS hordozható konzolja új külsőt kapott. A változtatást az indokolta, hogy a régi formát rengeteg bírálat érte a májusi bemutatása óta, ugyanis a játékosok véleménye szerint túl vastag volt.

A Nintendo szerda reggel jelentette be, hogy a Nintendo DS hordozható konzolja új külsőt kapott. A változtatást az indokolta, hogy a régi formát rengeteg bírálat érte a májusi bemutatása óta, ugyanis a játékosok véleménye szerint túl vastag volt.

A legszembetűnőbb változatás magát az alakot érintette, ugyanis a lekerekített éleket felváltották a szögletesebb formák, ezáltal összecsukott állapotban kevesebb helyet foglal el a gép. Emellett a kényelmesebb kezelhetőség érdekében megváltoztatták a gombok méretét és elhelyezkedését is.


A Nintendo DS két, 256x192-es felbontású LCD képernyővel rendelkezik, és a Game Boy Advance SP változatához hasonlóan összecsukható kivitelben kerül forgalomba várhatóan 140 eurós (~ 36 000 Ft) áron. A japán cég szakemberei szerint a kétmegjelenítős megoldásban forradalmi lehetőségek rejlenek, ugyanis míg az egyiken a játék részletesen kidolgozott grafikáját követhetjük figyelemmel, addig a másik, érintőképernyős kijelzőn a legfontosabb adatokról (pl.: térkép, életerő) kapunk tájékoztatást, de egy speciális toll segítségével egyes helyzetekben az irányítás is ezen keresztül zajlik.

A 128 Mbyte memóriával rendelkező gép lelke két különálló ARM központi egység lesz, amelyből az ARM9-es főprocesszor 67 MHz-en, az ARM7-es koprocesszor pedig 33 MHz-en üzemel. A Nintendo beszámolója szerint a DS másodpercenként 120 000 poligont képes megjeleníteni. A lítium-ion akkumulátor egy feltöltéssel 10 órányi használatot tesz lehetővé.

A Nintendo DS megjelenésekor (Egyesült Államok, Japán: 2004 vége, Európa: 2005 eleje) kapható játékok listájában olyan címek szerepelnek, mint a Metroid Prime, a Need for Speed, a Viewtiful Joe, a Frogger 2005, a Sonic, a Final Fantasy, a Rayman, vagy a Super Mario. A japán óriáscég legfrissebb jelentése szerint jelenleg több mint 100 játék áll fejlesztés alatt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról