:

Szerző: Budai Péter

2004. július 20. 10:08

A Microsoft egyre több MVP-nek enged betekintést a Windows forráskódjába

A Microsoft hétfői közleménye szerint lényegesen több MVP (Most Valuable Professionals, legértékesebb szakemberek) számára teszi elérhetővé a Windows forráskódját. Múlt októberben indult útjára az MVP Source Licensing Program, aminek keretében egyes külsős szakemberek már betekintést nyerhettek az operációs rendszer forrásába.

Az MVP-k leggyakrabban a technológia megszálottai, akik a Microsofttól többnyire függetlenül segédkeznek a vállalat termékeivel kapcsolatos problémák megoldásában. A kibővített SLP programnak köszönhetően 27 ország valamennyi MVP-je automatikusan jogosulttá válik, hogy a forráskód tanulmányozásával még hatékonyabb segítséget tudjanak nyújtani. Az érintett országok jelentős része Európában található.

"Az MVP SLP érvényességének kibővítésével az MVP-k sokkal nagyobb csoportja lesz képes minőségi segítséget nyújtani a Windows fejlesztőinek részére." -- tudatta a Microsoft. A programban résztvevő szakemberek a Windows 2000, a Windows XP és a Windows Server 2003 mellett a jövőben megjelenő operációs rendszerek -- péládul a Longhorn -- forráskódjához is hozzáférhetnek.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.