Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Újabb válság előtt az IT-ipar?

Bizó Dániel, 2004. június 21. 13:41
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

[Reuters/HWSW] Fumiaki Sato, a Deutsche Securities egyik vezető elemzője egy múlt hét csütörtöki interjú során elmondta, hogy szerinte a félvezető- és LCD-ipar jelentős visszaeséshez közeledik, mely magával ránthatja az olyan technológiai tőzsdéket, mint az amerikai Nasdaq, vagy a japán Nikkei. Sato véleményének súlyát az képezi, hogy az előző, az IT-buborék kidurranását követő félvezetőipari válságot is megjósolta. A befektetőknek az iparági vállalatok részvényeinek eladását javasolja, de legalábbis a portfólióban való súlyuk nagymértékű csökkentését. A technológiai papírokkal teletömött tőzsdék indexei akár 20-30 százalékot is zuhanhatnak.

[Reuters/HWSW] Fumiaki Sato, a Deutsche Securities egyik vezető elemzője egy múlt hét csütörtöki interjú során elmondta, hogy szerinte a félvezető- és LCD-ipar jelentős visszaeséshez közeledik, mely magával ránthatja az olyan "technológiai" tőzsdéket, mint az amerikai Nasdaq, vagy a japán Nikkei. Sato véleményének súlyát az képezi, hogy az előző, az IT-buborék kidurranását követő félvezetőipari válságot is megjósolta. A befektetőknek az iparági vállalatok részvényeinek eladását javasolja, de legalábbis a portfólióban való súlyuk nagymértékű csökkentését. A technológiai papírokkal teletömött tőzsdék indexei akár 20-30 százalékot is zuhanhatnak.

Sato magyarázata szerint a félvezetők és folyadékkristályos kijelzők iránti kereslet enyhe csökkenése várható az év második felére és az azt követő időszakra, miközben az iparági szereplők kapacitásbővítés és gyártásfejlesztés céljából hatalmas beruházásokat eszközöltek az elmúlt negyedévekben, elsősorban a végre ismét kedvezőnek ítélt kilátások hatására. A jövő év elejére a gyorsjelentések nyilvánvalóvá fogják tenni a befektetők számára, hogy a vállalatok túlkínálattal és felesleges kapacitásokkal küszködnek, lerontva a tőkemegtérülési mutatókat.

A kereslet csökkenésének oka, hogy az elmúlt időszakban több olyan tényező hatása is összegződött, melyek erős vásárlási kedvet okoztak mind a vállalatok, mind a fogyasztók körében. Az amerikai adócsökkentés és az athéni olimpiai játékok következtében felszökkenő kereslet hamarosan lanyhulni kezd. Az elavult számítógépek és mobiltelefonok lecserélésének eddigi üteme szintén lassulás előtt áll a japán elemző szerint. A helyzetet tovább rontja, hogy a gyártók túlkapacitásai éppen a következő egy évben kerülnek kiépítésre, a termékek áradatára pedig nem lesz megfelelő kereslet.

A probléma abból fakad, hogy a gyártók nem képesek rövid időn belül reagálni a kereslet ingadozására. A beruházások beindításáról szóló döntések olyan időszakban születtek, mikor kedvező kilátások közepette a piacot túlkereslet, a vállalatok többségét pedig kapacitáshiány jellemezte, az árak pedig meredeken emelkedtek. Mire azonban elkészülnek az új gyárak és a termékek piacra kerülhetnének, a kereslet gyengülni fog. Sato szerint a félvezető- és LCD-ipar ciklikussága nagy hasonlóságot mutat, melyek ráadásul most egybe is esnek.

Elmondta továbbá, hogy Moore törvénye, mely kimondja, hogy az egy lapkára integrált tranzisztorok száma kétévente megduplázódik, érvényét fogja veszíteni a fokozódó mikroelektronikai problémák és az elégtelen innováció következtében. A miniatürizálás folytatásához hamarosan már a nanotechnológia bevetésére lesz szükség. Ennek fontosságát az Egyesült Államokban már több alkalommal hangsúlyozták iparági szakemberek és vezetők.

A miniatürizáció ütemének lassulása, negatív makrogazdasági hatásain túl, komoly üzleti problémákat is okoz a félvezetőgyártók számára. A processzorok, memóriák és egyéb chipek iránti keresletet nagy mértékben generálta, hogy azok egyre kisebbé és olcsóbbá váltak, miközben teljesítményük folyamatosan nőtt. A miniatürizálás lassulásával ez a folyamat is fékeződik, így az elektronikai eszközök forgási sebessége is visszaesik, ami végeredményben lényegesen kisebb kereslethez vezet.

Ez a jelenség egyúttal felveti az új, a fejlődő országok piacaira való igényt is, melyhez azonban a szereplőkön messze túlmutató lépésekre lenne szükség az elmaradott országok felzárkózatása érdekében. Annyi bizonyos, hogy a technológia és gazdasági problémák leküzdésére az iparág széleskörű, akár nemzetközi összefogása lenne megfelelő és járna nagy biztonsággal eredménnyel.