Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Továbbra is szenved az Xbox a japán piacon

Bizó Dániel, 2004. június 07. 14:14
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

[Reuters] A Microsoft múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy leállítja xboxos, on-line játszható szerepjátékának fejlesztését, melytől a konzol igen gyenge japán eladásainak fellendülésést várta. A 3 éve tartó fejlesztés és a megjelenés időpontjának háromszori kitolása után döntött úgy a világ legnagyobb szoftvergyártója, hogy leállítja a japán játékfejlesztő Level 5 által készített program projektjét. A tavalyi Tokyo Game Shown még nagy felhajtások közepette került bemutatásra a szoftver.

Az előzetes ígéretek és várakozások szerint a True Fantasy Live Online névre hallgató játéknak a Squaresoft páratlanul népszerű Final Fantasy sorozatával kellett volna felvennie a versenyt, mely kizárólag a Sony PlayStation 2 játékgépére elérhető. A japán -- és jellemzően a távol-keleti -- játékosok körében hatalmas népszerűségnek örvend a szerepjáték műfaja, mely sokszor elvont világokba kalauzolja a kalandra vágyó embereket.

Peter Moore, a Microsoft játék üzletágának globális tartalomért és marketingért felelős alelnökének elmondása alapján teljesen egyértelművé vált, hogy a hosszú fejlesztési idő ellenére a játék sokadszorra kitolt megjelenésekor várható színvonala messze nem teljesítette volna a várakozásokat. Elárulta, hogy az utóbbi hónapok során aggályok merültek fel a határidőkkel és a fejlesztés szakaszaival kapcsolatban. Végül hozzátette, hogy a Level 5 egyetértett a döntéssel.

A Microsoft számára azért bírt volna kiemelt jelentőséggel a törölt projekt, mivel eleddig kiábrándító eladási adatokat tud felmutatni a felkelő nap országában. A konzol 2002. februári japán startja óta idén március végéig mindössze 500 ezer darab gép talált gazdára. Összehasonlításul a Sony PlayStation 2 konzolából 15 millió, a Nintendo GameCube-ból 3,2 millió fogyott 2000. márciusa illetve 2001 szeptembere óta. A magyarázatot főként az egyes platformokon elérhető játékok szolgáltatják. Az Xboxra jellemzően az amerikai ízlésnek megfelelő akció, verekedős és sportjátékok elérhetőek, miközben Japánban a fantasy és sci-fi stíulusú kaland- és szerepjátékok dominálnak.

Egy elemzői vélemény szerint nem csak a Microsoft bukott el az on-line szerepjátékkal. Eddig kizárólag a Sony járt sikerrel az EverQuesttel, melynek 450 ezer előfizetője havi 13 dollárnyi összegért fér hozzá a virtuális világhoz.