Szerző: Bodnár Ádám

2004. május 27. 09:24

Piacon a Nokia N-Gage új változata

A Nokia tegnap bejelentette, hogy megkezdte az N-Gage új változatának, az N-Gage QD konzolnak a szállítását. A finn cég közölte, hogy az N-Gage QD elődjénél lényegesen alacsonyabb áron lesz kapható a szolgáltatóknál. Damian Sathonikos, a Nokia szóvivője elmondta, hogy egyes szolgáltatóknál már 40-50 euróért megvásárolható lesz az új N-Gage, amelynek listaára továbbra is 199 euró. A készülék egyelőre csak az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) kapható, az Egyesült Államokban a nyártól vásárolható meg.

Amint az ismert, a Nokia októberben dobta piacra az eredeti N-Gage készüléket, ami azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, még a finn vállalat is elismerte, hogy az értékesítési adatok csalódást okoztak annak ellenére, hogy a legnépszerűbb játékfejlesztők álltak az N-Gage mögé és olyan szoftverek jelentek és jelennek meg rá, mint a Tomb Raider vagy a Sims.

A készüléket számos kritika érte, a Nokia pedig meghallgatta a felhasználók visszajelzéseit és minden jelentős probléma orvoslásra került. Az N-Gage QD-ben már könnyen cserélhető a memóriakártya, hosszabb az akkumulátoros üzemidő, megújult a kezelőfelület, jobb a kijelző, valamint átdolgozták a mobiltelefonos részt, illetve az N-Gage Arena alkalmazást is.

Az N-Gage QD azonban nem csak több lett elődjénél, hanem bizonyos tekintetben kevesebb is. A felhasználói visszajelzések azt mutatták, hogy nincs szükség az FM-rádióra, illetve az MP3-lejátszóra, így ezeket a Nokia száműzte a konzolból. A vállalat emellett eltávolított néhány előre telepített alkalmazást a készülékből. A finn gyártó közölte, hogy az FM-rádió kivételével az összes funkcionalitás elérhető megfelelő szoftverekkel, amelyeket a felhasználók utólag telepíthetnek a Symbian OS operációs rendszert és Series 60 szoftverplatformot futtató készülékre.

Az N-Gage QD természetesen kompatibilis a korábbi változattal, így a játékosok használhatják az előző N-Gage játékait, illetve a régi N-Gage konzolon is futnak az N-Gage QD-re írt szoftverek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról