Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2004. május 13. 12:10

Nem dicsérik a szolgáltatókat

Bár az Infomediátor iroda még márciusban jelentette be megalakulását, tényleges működését csupán májusra ígérte. Ma már elérhető az Infomediátor honlap , ahol kérdésekre, panaszokra adnak választ, illetve egy többeket érintő kérdés kapcsán tárgyalásokat kezdeményeztek a Matávval.

[HWSW] Bár az Infomediátor iroda még márciusban jelentette be megalakulását, tényleges működését csupán májusra ígérte. Ma már elérhető az Infomediátor honlap, ahol kérdésekre, panaszokra adnak választ, illetve egy többeket érintő kérdés kapcsán tárgyalásokat kezdeményeztek a Matávval.

Mayer Erika, az Infomediátor irodavezetője lapunk érdeklődésére elmondta: széles a felhasználókat foglalkoztató problémák köre, általános, informatikai tárgyú kérdéssel éppúgy találkoztak, mint a spamekkel, vírusokkal, trójai programokkal, szoftverbeállításokkal kapcsolatos problémákkal és érdeklődéssel. Az Infomediátor tárgyalásokat kezdeményezett két ügyben is: a Matávval egyeztetnek a betárcsázó programokkal kapcsolatban, illetve egy mindenki által ingyenesen használható, a teljes, hatályos magyar joganyag elérhetőségét biztosító adatbázis létrehozásáról szerveznek kerekasztal-beszélgetést.

Dombi Gábor, az Infomediátor mögött álló Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) főtitkára elmondta: 180 regisztrált felhasználója van az Infomediátor honlapnak, az érdeklődést pedig -- a példaként tekintett osztrák internet-ombudsman forgalmához hasonlóan -- napi egy-két e-mail jelenti.

Az Infomediátor iroda -- saját meghatározása szerint -- mindazon méltánytalansággal foglalkozik, amely bármely természetes vagy jogi személyt vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot valamely informatikai szolgáltatás felhasználójának minőségében ér. A szolgáltató weboldalán közli a kérdéseket, panaszokat és az azokra adott válaszokat is. Az észrevételeket kategorizálják, így van többek között hardverrel, szoftverrel, joggal, domain névvel kapcsolatos keresés is, ám egy kategória feltűnően üres maradt: szolgáltatókat dicsérő hozzászólás egyelőre nem érkezett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról