Szerző: Bodnár Ádám

2004. április 2. 11:30

Az árfolyamváltozások miatt csökkentette nyereség-előrejelzését a Nintendo

A jen dollárhoz viszonyított erősödése miatt a Nintendo csökkentette nyereség-előrejelzését. A vállalat közölte, hogy a március 31-én véget ért pénzügyi negyedében az árfolyamváltozásból származó veszteség a korábban várt 30 milliárd jen helyett 68 milliárd jen lesz. A Nintendo arra számít, hogy éves nettó nyeresége a januárban előrejelzett 54 milliárd jen helyett csupán 33 milliárd jen lesz.

Elemzők már számítottak a vállalat bejelentésére, mivel a Nintendo árfolyamváltozással kapcsolatos előrejelzései rendszerint túlságosan konzervatívak voltak. A vállalat a dollár árfolyamának nyilvánvaló gyengülése ellenére fenntartotta a 114 jen/dolláros árfolyambecslést, tegnap azonban ezt kénytelen volt 105,7 jen/dollárra módosítani.

A Nintendo nyereségére vonatkozó előrejelzés csökkentése elkerülhetetlen volt, mivel a vállalat vagyonának jelentős része amerikai dollárban van, a cég pedig folyamatosan túlbecsülte a dollár árfolyamát -- mutatott rá Mari Sasaki, a tokiói SG Yamaichi Asset Management elemzője. A vállalat mintegy 5,4 milliárd dollár értékű vagyona van dollárban.

Sasaki rámutatott, hogy mivel a cég nem módosított forgalmi előrejelzésén, ezért összességében nincsenek aggodalmai a cég működésével vagy stratégiájával kapcsolatban. A Nintendo továbbra is 510 milliárd jenes éves forgalomra számít.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról