Szerző: Bodnár Ádám

2004. március 31. 11:02

Nyereséges negyedévet zárt a MandrakeSoft, a vállalat adósságait átütemezték

Egy francia bíróság jóváhagyta a MandrakeSoft adósságainak átütemezését, így a vállalat kikerülhetett a csődeljárás alól. A határozat szerint a cégnek kilenc év áll rendelkezésére, hogy visszafizesse 4,1 millió eurós adósságállományát.

HIRDETÉS

Egy francia bíróság jóváhagyta a MandrakeSoft adósságainak átütemezését, így a vállalat kikerülhetett a csődeljárás alól. A határozat szerint a cégnek kilenc év áll rendelkezésére, hogy visszafizesse 4,1 millió eurós adósságállományát.

Az adósságok átütemezését az tette lehetővé, hogy a MandrakeSoft nyereséggel zárta legutóbbi negyedévét. A 2003-as pénzügyi év negyedik negyedévében a vállalat 1,42 millió euró forgalom mellett 270 ezer euró profitot ért el. 1999 óta ez volt az első nyereséges negyedév a MandrakeSoft történetében.

A vállalat egyben közölte, hogy májusban mutatja be Mandrakelinux 10.0 operációs rendszerét, illetve az év során számos új termékkel jelentkezik a vállalati, illetve a fogyasztói piacon. A MandrakeSoft azt is bejelentette, hogy az utóbbi időben számos kormányzati és vállalati megrendelést kapott.

A párizsi székhelyű Linux-disztribútor részvényeinek árfolyama a nyereséges negyedév eredményeinek bejelentése után 23,95 dollárra emelkedett, amely közel jár az éves rekordszinthez.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. december 1. 19:00

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.