Szerző: Bodnár Ádám

2004. március 26. 10:50

A brit lemezkiadók is megelégelték a fájlcserét

A British Phonographic Industry (BPI) csütörtökön közleményben figyelmeztette a fájlcserélő hálózatok felhasználóit, hogy tevékenységük törvénysértő és bírósági eljárást vonhat maga után. A zeneipar az internetes fájlcserélőket teszi felelőssé a CD-eladások csökkenéséért.

A British Phonographic Industry (BPI) csütörtökön közleményben figyelmeztette a fájlcserélő hálózatok felhasználóit, hogy tevékenységük törvénysértő és bírósági eljárást vonhat maga után. A zeneipar az internetes fájlcserélőket teszi felelőssé a CD-eladások csökkenéséért.

"A zenét feltöltő felhasználók megsértik a törvényt és kárt tesznek a brit zeneiparban" -- mondta Peter Jamieson, a BPI elnöke. A BPI először januárban jelentette be, hogy az amerikai lemezkiadókhoz hasonlóan jogi útra kívánja terelni a fájlcserélők ügyét. A Recordin Industry Association of America (RIAA) eddig már több száz internetezőt perelt be szerzői jogok megsértése miatt.

A brit lemezpiac a második legnagyobb a világon. Tavaly a CD-eladások 2,1 százalékkal növekedtek -- állítja a BPI. A brit lemezkiadók szövetségének felmérése szerint az országban 8 millióan töltenek le zenét az internetről, 92 százalékuk ingyenes fájlcserélő szolgáltatásokon keresztül. A felmérések azt mutatják, hogy a zenét letöltő felhasználók 32 százalékkal kevesebbet költenek albumokra és 59 százalékkal kevesebbet maxilemezekre.

Az amerikai lemezkiadók jogi fenyegetése eleinte hatásos volt, a felmérések szerint a RIAA tavaly szeptemberi fellépése után a fájlcserélők forgalma csökkent, az utóbbi időben azonban ismét növekedésnek indult. Az Amerikában indított jogi eljárásoknak azonban igen kedvezőtlen volt a sajtóvisszhangja, ezért a zeneipar európai képviselői eddig inkább a felhasználók felvilágosítására, oktatására, no meg legális szolgáltatások beindítására helyezték a hangsúlyt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról